Versajánló

Petőfi Sándor: Rongyos vitézek

Föl tudnám én is öltöztetni

Szép rím- s mértékbe versemet,

Amint illő meglátogatni

A társasági termeket.

De eszméim nem henye ifjak,

Kik élnek, hogy mulassanak,

Hogy felfürtözve, kesztyűs kézzel

Látogatóba járjanak.

Nemes Nagy Ágnes: Mesterségemhez

Mesterségem, te gyönyörű,

ki elhiteted: fontos élnem.

Erkölcs és rémület között

egyszerre fényben s vaksötétben,

mint egy villámszaggatta táj

szikláin, ahol állhatatlan

roppant felhők – nagy, gomolyos

Dsida Jenő: Nagycsütörtök

Nem volt csatlakozás. Hat óra késést

jeleztek és a fullatag sötétben

hat órát üldögéltem a kocsárdi

váróteremben, nagycsütörtökön.

Testem törött volt és nehéz a lelkem,

mint ki sötétben titkos útnak indult,

végzetes földön csillagok szavára,

Juhász Ferenc: Himnusz-töredék

Emeld föl fejedet

   büszke nép!

Viselted a világ

   szégyenét!

Emelkedj magasba

   kis haza,

te, az elnyomatás

   iszonya!

Emeld föl szívedet

Utassy József: Zúg Március

Én szemfedőlapod lerántom:

kelj föl és járj, Petőfi Sándor.

Zúg Március, záporos fény ver,

suhog a zászlós tűz a vérben.

Hüvelyét veszti, brong a kardlap:

úgy kelj föl, mint forradalmad!

Madách Imre: Az ember tragédiája (Az Úr szavai)

Karod erős – szived emelkedett:

Végetlen a tér, mely munkára hív,

S ha jól ügyelsz, egy szózat zeng feléd

Szünetlenűl, mely visszaint s emel,

Csak azt kövesd. S ha tettdús életed

Zajában elnémúl ez égi szó,

E gyönge nő tisztább lelkűlete,

Szijj Ferenc: A nagy salakmező

[32]

Mint egy evező,

megcsobbant néha a pályaudvar vizében

a bemondó hangja,

és nagy súlyt helyezett a pontosságra,

hogy hányadikra és mikor.

Vártam, mikor jön be az enyém,

amely aztán továbbindul,

Szepesi Attila: Az utolsó történet

Volt egy világ, lett íme három:

a „nem tudom”, „nem érzem”, „nem kívánom”.

W.S.: A halott

Tóth Árpád: Isten törött csellója, hallgatok

Én csönd vagyok. Itt ne keress zenét.

Olyan vagyok én ebben a világban,

Mint az a gordonka, amelyet láttam

Egy szép úri szobában, a sarokban.

Húrjai elpattantak. A nyakán

Gyászfátyol volt átvetve, néma flór.

Babits Mihály: Csak posta voltál

Ki úgy véled, nyomot hagysz a világnak,

kérdezd a szőnyeget mely dupla lábad

     nehezét únja s rímét ismeri:

marad-e rajta valami magadból,

vagy csak az utcán cipődre ragadt por