A munkácsiak csendes koszorúzással méltatták március 15-ét a podheringi emlékműnél

Az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc kitörésének 176. évfordulója alkalmából március 15-én a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Munkácsi Alapszervezete csendes koszorúzást szervezett a podheringi csata helyszínén felállított kőobeliszknél, ahol a jelenlévők főhajtással tisztelegtek a hősök emléke előtt.

Az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc legjelentősebb vidékünkön zajló csatájaként tartják számon a Munkács melletti Podheringen történt 1849. április 22-ei összecsapást. A Latorca-parti ütközetben a magyar és ruszin nemzetőrök, honvédek és népfelkelők sikeresen tartóztatták fel és kényszerítették meghátrálásra az országba betört osztrák császári sereget. A podheringi csata nem tartozik ugyan a szabadságharc legkimagaslóbb ütközetei közé, ugyanakkor Kárpátalja számára fontos, hiszen jelzi a vidék magyar és ruszin népének bátor helytállását, összefogását és szabadságszeretetét.

Korolyova Erzsébet, a KMKSZ Munkácsi Alapszervezetének elnöke tudósítónknak elmondta, a koronavírus-világjárvány, majd a háború kitörése miatt már négy éve csupán csendes koszorúzással róják le tiszteletüket a szabadsághősök emléke előtt. „Mi, munkácsiak rendkívül fontosnak tartjuk ezeket a megemlékezéseket. Nekünk, munkácsiaknak amúgy is nagy szerencsénk van, mert büszkén mondhatjuk, hogy itt, a Szarka-hegy alatt található az egyetlen olyan autentikus megemlékezési helyszín, ahol 1849 áprilisában egy maroknyi magyar honvéd és nemzetőr megállította a túlerőben lévő osztrák sereget” – emelte ki.

A győztes csata helyszínén a munkácsiak 1901-ben csonka gúla alakú emlékművet emeltek. „Ez kötelességet is ró ránk, hogy megőrizzük az emlékművet” – szögezte le Korolyova Erzsébet, hozzátéve, hogy a magyar kormánytámogatásnak köszönhetően nemrégiben sikerült ismét újrakövezni és újrabetonozni a kőobeliszk talapzatát. „Bízom benne, hogy belátható időn belül – talán jövőre – ismét olyan nagyszabású megemlékezést lehet itt tartani, mint a járványt megelőző esztendőkben, amikor nemcsak a munkácsiak, hanem a környék magyarlakta településeiről is itt gyűltek össze az emberek, hogy együtt ünnepeljék március 15-ét. Remélem, egyszer visszajön ez a kor is, addig pedig tartjuk itt a lángot, és nem feledkezünk meg hőseinkről” – tette hozzá a KMKSZ Munkácsi Alapszervezetének elnöke.

A tisztelet és az emlékezés koszorúinak elhelyezését követően a rendezvény a Munkácsy Mihály Magyar Házban folytatódott, ahol Papp Ferenc ungvári magyar konzul felolvasta Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnökének a külhoni magyarokhoz intézett ünnepi üzenetét: „1848-ban a magyar nemzet a szabadság zászlóvivője lett. A márciusi ifjak nemcsak felelős kormányt, a cenzúra eltörlését és törvény előtti egyenlőséget követeltek, de arra is vágytak, hogy végre olyan Európában élhessenek, amelynek nemzetei együtt, egymás mellett, nem pedig egymás romjain akarnak emelkedni. Hitték, a szabadság nem önmagáért való, és végképp nem az erősebbek szabadsága a gyengébbek, a többségé a kisebbség felett, hanem mindenekelőtt arra szolgál, hogy általa béke, biztonság és jólét teremjen minden embernek. Személyes véráldozatukkal megpecsételt szellemi örökségként hagyták ránk, hogy nemzeti önállóságunkból senki barátságáért vagy fenyegetésére egy hajszálnyit sem engedhetünk” – fogalmazott ünnepi levelében a magyar miniszterelnök, kiemelve, hogy a magyar szabadság őrtüzeinek fénye ma is messzire látszik: „Hirdeti, hogy mi, magyarok kérjük, követeljük vissza azt a szabad, méltóságteljes és erős Európát, amely békét tudott tartani a saját földjén, és határozottan kiállt minden olyan nyílt vagy burkolt törekvéssel szemben, amely őshonos kisebbségei nyelvének, kultúrájának felszámolására tört. »Legyen béke, szabadság és egyetértés!«”

„Egy nemzet életében rendkívül fontosak az ünnepek. Az ünnep mindig megállás: öröm, találkozás, mosoly, emlékezés, számvetés, a célok megfogalmazása. Március 15. egy ilyen ünnep, ahol végig tudunk nézni a történelmünkön, és meg tudjuk újra fogalmazni a szabadság fontosságát” – hangsúlyozta felszólalásában Popovics Béla helytörténész, felhívva a jelenlévők figyelmét arra, hogy „a Jóisten megáldotta ezt a nemzetet – ahogyan Kölcsey is írja a Himnuszban –, de ez az áldás akkor tud folytatódni, ha újra és újra visszatalálunk a gyökerekhez, a kereszténységünkhöz, a magyarságunkhoz, az igazi szellemi értékekhez, melyek ezt a nemzetet meg tudták őrizni. Ebben a mai felbolydult és értékvesztett világban nagyon fontos, hogy tanúságot tegyünk a hitünk és az értékeink mellett, s az Isten meg fogja áldani ezt a nemzetet”. Az elmúlt ezer évben a Kárpát-medencében számos olyan pillanat volt, amikor ez a nemzet eltűnhetett volna – idézte fel Popovics Béla, „de mi azért tudtunk túlélni, mert mindig vissza tudtunk találni a gyökereinkhez, a Teremtő tenyerébe tudtuk magunkat helyezni, és erőt tudtunk belőle meríteni. Fontosnak tartom a Himnusz második versszakát is mondani, hiszen van mire büszkének lennünk!” – tette hozzá.

Az alkalmat Györkené Csákány Marianna verses-zenés összeállítása tette meghittebbé, aki Bodnár Éva Fohász a hazáért, Szülőföld, valamint Magyar szó című verseinek megzenésített változatát adta elő, emellett igazán mély üzeneteket magukban hordozó dalok csendültek fel Losonczi Léna Itt szőke a hajnal, Szügyi Zoltán Otthon és Tárczy Andor Ungnak és Tiszának című versei alapján, s végül ismert református énekeket is hallhatott a közönség.

CsA