Olvasásra „ítéltek” egy tolvajt Rivne megyében

2024. április 11., 16:51

A bíróság kötelezett egy helyi lakost a Rivne megyei Hoscsa nagyközségben, hogy olvassa el Ivan Necsuj-Levickij A Kajdas család című regényét. A Bírósági Határozatok Egységes Állami Nyilvántartásában szereplő adatok szerint a határozat előzménye, hogy a férfi lopott a nővére házából – jelentette a korrespondent.net.

A bíróság előtt a nővér azzal vádolta testvérét, hogy az behatolt az általa örökölt portára, és onnan több mint 6 000 hr értékben lopott el tárgyakat. A vádlott ugyanakkor azt állította, hogy csak a saját tulajdonát vitte el.

A március 28-án született bírósági ítélet szerint 2023 májusának végén Vitalij Bondar behatolt a portára, leverte a lakatot a gazdasági épületről, és különféle eszközöket vitt el onnan, összesen 6 641 hrivnya értékben. Később a férfi megrongálta a ház ajtaját, és elvitt egy ekét. A vádlott tettét azzal indokolta, hogy megtudta, nővére el akarja adni a megörökölt szülői házat, ezért úgy döntött, elviszi onnan a tulajdonát. Azt is megjegyezte, hogy figyelmeztette rokonát az érkezésére.

A sértett ugyanakkor elmondta, hogy a ház betört ajtajáról a szomszédtól értesült. Előző nap testvére feljött a portára, és közölte, hogy el akarja vinni a szekeret és a szerszámokat. A sértett ezután hívta a rendőrséget, mire a vádlott elhajtott, de hátrahagyott egy fenyegetéseket tartalmazó cédulát. A nő elmondása szerint bátyja azután kezdett eljárni a házába, hogy férjét mozgósították a fegyveres erőkhöz. Zárakat tört fel, tárgyakat dobált ki, fenyegető üzeneteket írt.

Petro Tiskun bíró bűnösnek mondta ki Vitalij Bondart nagy értékű, vagy hadiállapot, rendkívüli állapot idején elkövetett lopásban (a Büntető törvénykönyv 185. cikkelyének 4. pontja), és egy év próbaidőre bocsátotta. Emellett a vádlottnak több művet is el kell olvasnia, köztük Ivan Necsuj-Levickij A Kajdas család című regényét.

Korábban jelentették, hogy az odesszai bíróság kötelezett két férfit, akiket autórádiók lopásában találtak bűnösnek, hogy olvassák Tarasz Sevcsenko, Mark Twain és Jack London műveit.

(zzz/korrespondent.net)