A Rheinmetall legalább négy üzemet építene Ukrajnában

2024. március 22., 15:36 , 1202. szám

Március 14-én, a vállalat 2023-as eredményeinek ismertetése során Armin Papperger, a német Rheinmetall fegyveripari konszern vezérigazgatója bejelentette, hogy legalább négy üzemet kívánnak létrehozni Ukrajnában – írja a Jevropejszka Pravda az AFP-re hivatkozva.

Papperger szerint a Rheinmetall ukrajnai üzemei lőszert, haditechnikát, lőport és légvédelmi fegyvereket fognak gyártani.

„Ukrajna jelenleg fontos partner számunkra. Itt évi két-három milliárd eurós potenciált látunk (az értékesítésben – a szerk.)” – tette hozzá a Rheinmetall vezérigazgatója.

Múlt hónapban a legnagyobb német hadifelszerelés-gyártó bejelentette, hogy megállapodást kötött tüzérségi lövedékek ukrajnai gyártásáról. Az üzem építése várhatóan már a közeljövőben elkezdődik. Az objektum helyét biztonsági megfontolásokból nem hozták nyilvánosságra. A létesítmény a Rheinmetall által Németországban felépített hadianyaggyár mintájára épül meg.

A tájékoztató során a konszern vezérigazgatója bejelentette, hogy a cég 2023-ban 7,2 milliárd eurós rekord árbevételt ért el. Idén – tette hozzá Papperger – a 10 milliárd eurós mutatón is túl kívánnak lépni.

A Jevropejszka Pravda emlékeztet, tavaly ősszel a Rheinmetall engedélyt kapott vegyes vállalat létrehozására az Ukrán Védelmi Ipar konszernnel (korábban Ukr­oboronprom), ezt a vállalkozást már bejegyezték Ukrajnában.

Azt megelőzően a német cég beszámolt terveiről, melyek szerint még 2024-ben elkészülnek első Ukrajnában gyártott páncélos járművei.

(szcs/eurointegration.com.ua)