Különleges, színházi varázslattal átszőtt gálaműsorral, a Mesél az erdő című előadással ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját a Beregszászi Rezeda Folkműhely.
A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány immár nyolcadik alkalommal valósította meg a ZeneVarázslat képzést és hangversenyt dr. Várnagy Andrea érdemes művész, Liszt Ferenc- és Budapest Márka-díjas zongoraművész szakmai vezetésével.
Török Nándor magyar költő, író, szerkesztő a felvidéki Királyhelmecen született 1965. július 14-én. 1984-ben kezdett el verseket írni, 2015-ben, a Hungarovox Kiadó gondozásában jelent meg az első kötete.
A trianoni békediktátum 106. évfordulóján, a nemzeti összetartozás napja alkalmából ünnepi rendezvénysorozatra és nagyszabású zárókoncertekre került sor Kárpátalja-szerte. A Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola szervezésében megvalósuló eseményekre június 2–5. között került sor.
A beregszászi Na'Conxypan Galériában május 28-án tartották meg a Tavaszi Tárlat elnevezésű kiállítás záróalkalmát, amelyen az irodalom és a képzőművészet különleges egymásra találásának lehettek tanúi az érdeklődők.
II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulója alkalmából tartalmas történelmi és kulturális eseménynek adott otthont a Kárpátaljai Megyei Egyetemes Könyvtár Idegen Nyelvű Osztálya.
A szép számban összejött érdeklődőket Szlucky Éva osztályvezető köszöntötte.
Huszonhatodik alkalommal szervezték meg május 24-én a Guti Pünkösdi Napokat, amely mára nemcsak a település, hanem az egész Beregvidék egyik meghatározó közösségi ünnepévé nőtte ki magát.
A közelmúltban a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány a romániai Szatmár Vidékfejlesztéséért Egyesülettel közösen kiadta a Falusi konyhák emlékezete című receptkönyvet.
Idén lett ötéves a Lengyel János vezette Mitracsek Presszó című kulturális rendezvénysorozat, amely 2023 óta az Art'húr Irodalmi Kávéház című elektronikus irodalmi oldalon saját rovattal is rendelkezik.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség újraindítja jogsegélyvonalát!
Amennyiben magyarsága miatt bárkit atrocitás ér, segítséget kérhet a KMKSZ által újraindított jogsegélyvonalon minden hétköznap 8.00-tól 17.00 óráig (közép-európai idő szerint) a +380959192802-es mobilszámon.