Rákóczi Szövetség: II. Rákóczi Ferenc küzdelme hozzájárult a magyar nemzet megmaradásához

2024. április 3., 12:10 , 1204. szám

II. Rákóczi Ferenc küzdelme hozzájárult a magyar nemzet megmaradásához – mondta a Rákóczi Szövetség elnöke a 348 éve született fejedelem budapesti lovas szobránál múlt szerdán.

Az 1676. március 27-én született fejedelem egyszerre tudott az ország felelős vezetője, hadvezére és korának meghatározó, istenhívő gondolkodója lenni – közölte Csáky Csongor a Rákóczi-emléknapon.

A szövetség elnöke mintegy 200 középiskolás diák előtt idézte II. Rákóczi Ferenc üzenetét a fiataloknak: „Üzenem a jövőbéli gyermeknemzedéknek Magyarországon, hogy tiszteljék hazájukat, és becsüljék, hogy ezen a földön élhetnek. Őrizzétek meg értékeit és emlékeit!”

Mészáros Kálmán hadtörténész emlékeztetett arra, hogy II. Rákóczi Ferenc Közép-Európa és Magyarország leghosszabb ideig tartó szabadságharcának vezére volt.

II. Rákóczi Ferenc az oktatás fontosságáról is értekezett, és emlékirataiban kiemelte annak fontosságát – mondta.

Az Országgyűlés 2015-ben nyilvánította március 27-ét II. Rákóczi Ferenc emléknapjává.

(MTI/Kárpátalja)