Csöndes koszorúzással méltatta a magyar kultúra napját a KMKSZ Beregszászi Alapszervezete

2024. január 22., 19:10 , 1194. szám

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Beregszászi Alapszervezete január 22-én csöndes koszorúzás keretében méltatta a magyar kultúra napját. Az eseményre összegyűltek a beregszászi posta épületén található Kölcsey Ferenc-emléktáblánál rótták le tiszteletüket.

A rendezvény elején Molnár D. István, a KMKSZ Beregszászi Alapszervezetének elnöke az emlékezés fontosságára hívta fel a figyelmet. Mint fogalmazott: „Az elmúlt két évben a háború okán csak csöndes koszorúzás keretében tudtak emlékezni a magyar kultúra napjáról, Kölcsey Ferencről. De a nehézségek ellenére is szükséges az emlékezés, hiszen őseinknek sem volt könnyebb dolguk, nemzeti imánk, a Himnusz is »a magyar nép zivataros századaiban« íródott. Január 22-én a világ számos táján, ahol magyar közösségek élnek, mind különböző rendezvények keretében méltatják a magyar kultúrát, amely minket is összeköt és egy nemzetté kovácsol.”

A köszöntőt követően Tarpai Mária, a Beregszászi Bethlen Gábor Líceum diákja Bartalis János Isten kezében című versét szavalta el. Ezután a megjelentek elhelyezték a megemlékezés koszorúit, majd elénekelték a Himnuszt.

EV