Lopott teknősből főzött levest egy odesszai férfi

2023. szeptember 18., 14:26

Odesszában egy férfi ellopott egy teknőst a szomszédjától, majd levest főzött belőle – jelentette az Odessza megyei rendőrség nyomán a TSZN.

A rendfenntartók tájékoztatása szerint az eset még júliusban történt a város Hadzsibeji kerületének egyik lakóházában.

„Amikor a 40 éves elkövető a szomszéddal közös verandán tartózkodott, meglátta egy kis kádban a nő házi kedvenceit, két vörösfülű ékszerteknőst” – áll a közleményben.

A férfi elhatározta, egzotikus étket készít magának, amihez ellopta az egyik állatot. Aztán húsklopfolóval feltörte a páncélját, megfőzte és megette.

Felfedezve a teknős eltűnését a sértett az odesszai rendőrség területileg illetékes 1. számú kerületi főosztálya 3. számú osztályának munkatársaihoz fordult – közölték a rendfenntartók. A rendőrök azonosították az állat eltűnésében érintett személyt és a bűncselekmény összes körülményét, tárgyi bizonyítékokat foglaltak le.

Az elkövetőt idegen tulajdon titkos ellopásával, hadiállapot idején elkövetett lopással, valamint állatokkal szembeni kegyetlen bánásmóddal gyanúsították meg. Tettéért nyolc évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik, az eljárás folytatódik – közölte Anasztaszija Csernenko, a rendőrség területi részlege nyomozati osztályának helyettes vezetője.

(tsn.ua/Kárpátalja)