Családi hétvége a Sámuel Alapítványnál

2024. május 7., 08:45 , 1209. szám

A Sámuel Alapítvány a tagcsaládjai számára rendszeresen szervez különböző érdekes programokat. Nincs ez másként a családi hétvégékkel kapcsolatban sem. Május első hétvégéjén immár harmadik alkalommal adott otthont közös együttlétüknek a Kárpátaljai Református Egyház gyermekevangelizációs közösség bázisa, a Bereg Camp. A hétvége programjait a hagyományokhoz híven korcsoportokra bontották, így külön foglalkoztak a szülőkkel és külön a fiatalokkal.

Sipos Géza, a Sámuel Alapítvány elnöke elmondta: „Nagyon fontos, hogy elsősorban Isten igéje alapján a felnőttek is feltöltődjenek. Ennek értelmében igei felvezetéssel kezdődött a mai napunk: Taracközi Ferenc beregszászi református lelkipásztor hirdette Isten igéjét Bölcs Salamon történetéből. Ez a történet a nap folyamán is folytatódott, amikor is a felnőttek között mindenféle játékos formát öltött a feltöltődés, hiszen nagyon fontos, hogy a családban a szülők a helyükön legyenek, a szülők mindennapi problémái és nehézségei megoldódjanak. Ezért tartjuk fontosnak, hogy a szülők is itt legyenek ilyenkor és építsék egymást” – hangsúlyozta az elnök.

A hétvége során a szabad­idős programok mellett több lélekébresztő foglalkozás is volt, amelyeket a Taracközi házaspár tartott. Itt főként azokról az őszinte kifejezésekről beszélgettek, amelyek pozitív hatással vannak a család mindennapjaira és segítenek a kapcsolatok megerősítésében.

„Gondolatébresztő témákat hoztunk. Például az egyik ezek közül az volt, hogy melyek azok a szavak, amelyek gyerekkorunkban valamiféle hatással voltak ránk, illetve már felnőttkorunkban beépültek az életünkbe, és azokat hogyan használjuk, valamint a gyermeknevelésünkben mely szavak határozzák meg azt, mennyire vagyunk engedékenyek, fegyelmezőek vagy éppen bátorítóak” – mondta el a programmal kapcsolatban Taracközi Marianna beregszászi beosztott lelkész. „A legfontosabb az, hogyan van jelen az Isten szava az életünkben, mert ha ez a teremtő szó jelen van, akkor az újjá is tud bennünket teremteni. Esetleg azok az esendőségek, amelyek az emberi létünktől fogva bennünk vannak – nem azt mondom, hogy kitörölhetők vagy korrigálhatók – megbocsájthatók, mert Isten az, aki megbocsájt, és az Ő megbocsájtásával új lapot kezdhetünk” – fogalmazott.

A hétvége a szülők számára nemcsak a kikapcsolódásról, de a lelki feltöltődésről és energiagyűjtésről is szólt – vélik a résztvevők.

Kenéz-Popovics Erika résztvevő a hétvége kapcsán elmondta, hogy számára a legfontosabb ezen az alkalmon az Istennel való közösség, hiszen a főszerepet Isten kapja, amiből erőt meríthet a mindennapokhoz. Ebben a nehéz helyzetben is szól és bátorít Isten, hogy lehet itthon maradni, lehet az Isten közelében biztonságot kapni. Természetesen, akik külföldön vannak, azok is Isten kezében vannak – mondta.

A Sámuel Alapítványnál kiemelten foglalkoznak a családtípusú gyermekotthonokkal. Többek között az Ilosvay családdal is, akik eddig már 16 gyermeket neveltek fel. „27 éve állunk a családunk élén. Amikor elhatároztuk, hogy gyerekeket szeretnénk nevelni, az volt a fő célunk, hogy fogyatékkal élő gyerekeket neveljünk. A mai napig velünk él két fogyatékkal élő gyermek, akik már a 18. életévüket töltik be hamarosan. Mindig is arra vágytunk, hogy sok gyermek számára biztosítani tudjuk az igazi szülői szeretetet, amit hála Istennek a Sámuel Alapítványon keresztül meg is tehetünk, egy családként tudjuk az alapítvánnyal megélni minden egyes mozzanatunkat. Ők biztosítják a gyerekek számára az ilyen és ehhez hasonló programokat, ahol a gyerekek örömmel telve és felszabadultan tudnak egymással játszani” – nyilatkozta Ilosvay Mária, a Beregszászi Családtípusú Gyermekotthon egyik befogadó szülője.

A családi hétvégére Kárpátalja szinte minden pontjáról érkeztek jelentkezők, ezért fontos volt a szervezők számára is, hogy olyan programokat biztosítsanak a résztvevőknek, melyek alkalmával még jobban megismerhették egymást.

Ezzel kapcsolatban Túri Ágnes, a Sámuel Alapítvány Adminisztrátora elmondta, hogy a programnapon délelőtt 10.00 órakor a gyerekeket és felnőtteket külön csoportokra bontották, a szülőkkel a Taracközi házaspár foglalkozott, a gyerekeket pedig az ugrálóvár és kézműves-foglalkozások várták. Mivel ez egy tematikus hétvége és az anyák napjának az előestéje, ezért a gyerekek kézműves ajándékokat készíthettek az anyukájuknak, a vacsoránál pedig virággal köszöntötték őket.”

A Sámuel Alapítvány családi hétvégéjét ezúttal is a szervezet partnere, a Dorcas Ukrajna Jótékonysági Alapítvány támogatta.

TV21 Ungvár/Dankai Péter