Vasárnapi üzenet: 2023. július 30.

2023. július 30., 08:15 , 1169. szám

„Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam.”                2 Tim. 4, 7

Keresztyén emberként gyakran érhet bennünket az a vád, hogy egyedül a lelki dolgokra fókuszálunk, ám mindeközben nem vagyunk a helyünkön, nem tesszük, amit ránk bíztak. Egyfelől a hitetlen ember perspektívájából a hitéletünk, istentiszteleteink, közösségi alkalmaink valóban időpazarlásnak tűnhetnek; másfelől azonban – hogy legyünk picit kritikusak önmagunk felé is – gyakran tudatosan maradunk/ragadunk az Isten előtti csendességben, igeolvasásban, imádságban, mert nem akaródzik belevágni a rögvalóság adta tényleges teendőinkbe. Különösen, amikor feltornyosulnak a feladataink, bonyolulttá és sűrűvé válik az életünk, egyfajta menekülő útvonal számunkra ez, mondván, az odafenn valókkal törődünk most, nem a földiekkel. Csöndesen készülgetünk a magunk földi pályájának lezárására és az örökkévalóságra.

Pál hitvallását és magatartását nézve azonban azt kell mondanunk, hogy a hívő ember számára nem lehet ürügy, hogy egyszer úgyis itt kell hagyni ezt a földi valóságot; sokkal inkább egy emlékeztető, hogy időkerethez vagyunk kötve, mert ami ránk bízatott, azt a költözésünkig, Urunk hazaszólító szaváig kell elvégezni.

A feltámadás valósága számunkra nem azt jelenti, hogy közömbös számunkra mindaz, ami ebben a világban zajlik, éppen ellenkezőleg: az örök életre vonatkozó reménységünk még érdeklődőbbé, elkötelezettebbé tesz bennünket a megoldandó feladataink, az alkotás, a ránk bízott emberek iránt. Kiváltképp, ha úgy gondolkodunk erről, akár az apostol. Van előttünk egy cél, de a pályát meg kell futnunk; van egy diadalmas Krisztusunk, de a harcainkban meg kell állnunk. S a próbák, bajok, küzdelmek között derül ki, hogy valójában mennyit is ér a hitünk. Pál belső békességgel tudja mondani: „Ami rám bízatott, elvégeztem.” Túl a nemes harcon, túl a fáradalmas futáson már valóban kész költözni. Az időből átlépni az időtlenségbe. Életpéldája viszont bennünket munkára sarkall, kitartásra bátorít. Megható, amikor a filippibelieknek írott levelében egy börtöncellából a következőket írja, picit megfáradva, elgyötörve: „vágyódom elköltözni, és a Krisztussal lenni, mert az sokkal jobb mindennél” – itt azonban vessző következik, és íagy folytatja: „de miattatok nagyobb szükség van arra, hogy életben maradjak” (Fil. 1, 23–24). A mi Urunk tudja, hogy hol van szükség ránk, s kiknek van szükségük ránk, és ezt meg akarja láttatni velünk is. Tud a kimerültségünkről, túlhajszoltságunkról is; ezért ha kérjük, „erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlent nagyon erőssé teszi” (Ézs. 40, 29). S látja, hogy vannak feladataink, amelyekhez fel kell nőnünk, meg kell érnünk, ezért Szentlelke által folyamatosan formál, alakít, s bizonyosak lehetünk abban is, hogy Pállal együtt bennünket is elvezet egészen a célig.

Szimkovics Tibor
ráti és minaji lelkipásztor