A (H)azám! 3 döntőjének hétvégéje a KMNE szervezésében

Olvasói levél

2023. július 25., 18:17

Az egyesületünk tizenkettedik alkalommal szervezte meg a hagyománnyá vált nagycsaládos vetélkedő döntőjét. Miután az első két internetes fordulóban kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, hat család kapott lehetőséget arra, hogy a Vadvölgy Panzióban megmérkőzzenek egymással különböző szellemi és ügyességi feladatokban. A döntőben részt vevő hat család mellett a szervezőkön túl négy másik család is jelen volt, akik annak köszönhették a meghívást, hogy az elmúlt félév során bekapcsolódtak a (H)azám! 3 vetélkedőjébe.

A hétvége első estéjén, pénteken a játékos ismerkedés után kiderült, mely családok játszanak majd ugyanabban a csapatban, egymást támogatva, tudásukat, képességeiket, leleményességüket egyesítve. Aznap az összes jelenlévő megízlelhette, milyen érzés játékosan versenyezni egymással, közösségi játékok és kvízkérdések segítségével, de tét nélkül. Szombat délelőtt azonban csak a döntőbe meghívott családok ülhettek le a versenyasztalokhoz. Csapatnévválasztással kezdtünk, majd belelendültünk a magyarsággal kapcsolatos kvízkérdésekbe. A kérdések középpontjában magyar kulturális értékeink, vívmányainak, történelmünk, művészetünk, sportteljesítményeink és egyéb érdekességek voltak. Aztán a Most mutasd meg! játéktípus során hungarikumok feladványait fejthették meg sikerrel a résztvevők, olykor az utolsó másodpercben eszmélve rá a jó megoldásra: ilyen volt például a csíksomlyói pünkösdi búcsú vagy a magyar szablyavívás hagyománya.

A döntő különböző feladattípusokat tárt a játékosok elé: volt dalfelismerő, dalszövegfolytatás. Megmérkőzhettek 3D-s nyomtatott figurák összeállításában. Két híres magyar sláger szövegét rokon értelmű szavakat használva előre átírtuk: a játékosok feladata volt ezeket felismerni. Aztán a csapatokon belül a családpároknak olyan jelentős helyszíneket kellett egy plakátra felrajzolniuk 10 perc alatt, ahol mindkét család járt már, s ezekből minél többet. Ezt a feladatot fergeteges előadások követték: mindhárom csapat kapott egy ismert magyar dalt, amelyet színpadi produkcióként kellett bemutatniuk. A csapatok kreativitása, vállalkozó szelleme, lendülete és derűje révén olyan fellépéseket láthattak a jelenlévők, amelyek az általános hangulati szintet a csúcspontjára emelték. Taps, ováció és sok nevetés töltötte be a Vadvölgy Panziót.

A pontok összeszámlálása után eredményt hirdettünk: a Szilágyi és Kabácij család alkotta Turul csapat lett az idei nagycsaládos vetélkedő aranyérmese, a Váralja csapat a Balázs és Barta család révén az ezüstérem birtokosa, s a szépen csillogó bronzérem a Pércsi és Burók család „nyakába került”. A családok azontúl, hogy egy ajándék családi hétvégét tölthettek a Vadvölgy Panzióban, értékes jutalmakat kaptak, amelyet részben a Beregszászi Szent Anna Karitász ajánlott fel. Köszönjük a felajánlást!

A program szombat este családi filmmel, majd sok beszélgetéssel folytatódott. A medencét, a szaunát, a biliárdasztalt és a játékszobát is rendszeresen használták a résztvevők a hétvége folyamán.

A vasárnapot sok ének, egy mély mondanivalójú szentbeszéd meghallgatása, illetve imádság koronázta meg. Végül elérkezett a zárókör: mindenki elmondhatta az érzéseit és gondolatait a hétvégével kapcsolatban, s bátorítottuk a résztvevőket arra is, hogy fejezzék ki, ha esetleg egy-egy fontos szükségletüket elhanyagoltuk, hogy legközelebb azokra is oda tudjunk figyelni a szabott kereteken belül.

Kurmai Szilvia
programfelelős, játékmester