Idén is megtartják Ópusztaszeren a Magyarok Országos Gyűlését

2023. július 6., 09:27

A Nemzetvédelmi Szabadegyetem Alapítvány szeretettel várja a magyarsággal közösséget vállalókat, családokat és közösségeket, egyesületeket és szövetségeket, országhatáron innen és túlról a nagyszülőktől a dédunokáig a Magyarok Országos Gyűlésére, 2023. augusztus 11-én, 12-én és 13-án, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban.

A Nemzetvédelmi Szabadegyetem előadásaikerekasztal beszélgetései és kiállításai emlékeztetnek, hogy honnan jöttünk, feltárják, hogy mi van körülöttünk, merre tartunk, és keresik a választ a sokakat foglalkoztató kérdésre: Mitévők legyünk? A vásárban kézművesek kínálják saját maguk készítette termékeiket, és vendéglátósok adnak betekintést a magyar konyha ízvilágába. A koncerteken és a táncházakban szeretnénk megmutatni a magyar zenei kultúra páratlan színvonalát és sokszínűségét.

A rendezvény fővédnöke Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár. A szabadegyetem egyik főszervezője Vukics Ferenc, aki az utóbbi időben sokat szerepel a médiában elemzőként, de számos más ismert személy – többek között Robert C. Castel, Nógrádi György, Georg Spöttle, Földi László és Földi-Kovács Andrea – is részt vesz előadóként.

A MOGY fő mozzanata a Történelmi Élőkép, melynek során barantások, lovasíjászok és hagyományőrzők egy közös koreográfia mentén elevenítik fel a magyarság történelmének bizonyos eseményeit. Célja, hogy a közönség átérezze a nemzet közös sorsát, a magyar erkölcs gyökeréből táplálkozva jövőbe tekintő lelki erőt kapjon a nemzetépítő munkához, és emelkedett lélekkel ismerjen rá a körülötte állókban magyar testvéreire.

Bővebb információ az eseményről: www.mogy.hu.

Akit a jelentkezéssel keresni lehet: Dr. Németh Henrik MOGY főszervező: henrik.nemeth@gmail.com, +36 30 157 2055.