A frézia termesztése II.

2023. június 13., 11:14 , 1162. szám

A hagymagumót saját magvetésből nyerjük, vagy – klónfajták esetén – importból vásároljuk. Az állomány 4-5 éves utántermesztést követően leromlik, ezért fel kell újítani.

Az ültetés ideje

Az ültetés ideje hagyományos termesztésnél augusztus vége–szeptember (fővirágzás február–márciusban), késleltetett ültetésnél december–január (fővirágzás május–júniusban). A kultúraidő mindkét esetben 4 hónappal rövidebb, mint magvetés esetén (elmarad a hagymagumó megnevelésének ideje). A hűtőtárolt hagymagumókat elvileg bármikor ültethetnénk, és bármely időpontra virágoztathatnánk. A gyakorlatban azonban tavasszal és nyáron hiába ültetnénk, mivel utána sem a növényházban, sem a szabadban nem tudjuk biztosítani a virágindukcióhoz szükséges 13 °C-os, később pedig a virágzáshoz szükséges 15 °C-os (max. 20 °C) hőmérsékletet.

A frézia-hagymagumók elültetése

Az ültetéshez a hagymagumókat kézzel sekélyen az ágy talajába nyomkodjuk, majd 2-3 cm vastagon tőzeggel takarjuk. A tősűrűség a sárga fajtákból 150 db/m2, a piros és a fehér fajtákból 160 db/m2, a kékekből 130 db/m2.

Hagyományos termesztésnél az általánosan elterjedt ültetési időpont augusztus közepe és október közepe között van. A fővirágzás februárra–márciusra esik (6-7 hónapos kultúra). A virágzás az első virágok kinyílása után 4–6 hétig is elhúzódhat. Előnye, hogy az augusztus–szeptemberi ültetésű kultúra induláskor még kedvező fény- és hőmérsékleti viszonyok között fejlődhet, a gumók beérésekor pedig ismét kedvezők a környezeti tényezők. Jó a virágminőség és a hozam. Ültetés után 6 hétig kb. 16-17 °C-os talaj- és 18-20 °C-os levegő-hőmérsékletet tartsunk (begyökeresedés, levélfejlődés). Utána a virágindukcióhoz fokozatosan csökkentjük a hőmérsékletet 15–13 °C-ra (a fényszegény januári–februári időszakban még alacsonyabb is lehet a hőmérséklet). Virágzóképes hagymagumók: 4-5 cm, 5-6 cm, 6-7 cm, 7 cm körméret felett. Sarjhagymagumók: 3 cm alatti körméretű, 3-4 cm, 4 cm feletti körméretű. Az újra kiültetésre szánt hagymagumók felszedése, szárítása és a hőkezelésük között a hagyományos termesztésben legfeljebb 14 nap telhet el. Az osztályozás után a virágzóképes hagymagumókat 13–17 hétig (legfeljebb 17 hétig) 28–30 °C hőmérsékleten, 60–70%-os relatív páratartalomban hőkezeljük. A 17 hétnél hosszabb hőkezelési idő rontja a hagymagumók minőségét (kövesednek).

Késleltetett ültetéssel történő termesztés során az ültetési idő december–január. A késői ültetésű kultúrához a hagymagumókat az előző évben a felszedés, válogatás után a szükséges ideig 1-2 °C hőmérsékletű hűtőházban tároljuk, nyugalmi állapotban tartjuk. Az ültetés előtt 4 hónappal kezdődően, azaz szeptember–októbertől el kell végezni a hagyományos termesztési hőkezelést. Az ültetés utáni 6-7 hétben 12–14 °C hőmérséklet szükséges, majd a hőmérsékletet 10 °C-ra csökkentjük. A fényerősség növekedésével a hőmérsékletet újra emeljük. A termesztés lefutási ideje 5–7 hónap (virágzás május–júniusban). A levelek kisebbek, a szár rövidebb lesz. A javasoltnál alacsonyabb hőmérsékleten a minőség erősen romlik. Ez a termesztés kevésbé alkalmas az elvirágzás utáni hagymagumó-nevelésre.

Virágszedés

A virágokat ollóval vágjuk. Egy virágzati száron több füzér is fejlődhet, ezek külön is levághatók, ha a száruk legalább 20 cm hosszú. A füzér akkor érett a szedésre, ha az első virág nyílni kezd. A megszedett virágot méret és szín szerint osztályozva, 20–25-ösével kötegeljük úgy, hogy a külső bimbók mindig körkörösen kifelé nézzenek, illetve laposan egymásra feküdjenek (így nem sérülnek, hanem védik egymást). Szállítás előtt vízben felszívatjuk.

Nadimova Erzsébet,
a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány falugazdásza