Szijjártó: A választás megmutatta, hogy az anyaország és a határon túli magyarság számíthat egymásra

2022. április 20., 14:54 , 1104. szám

Az áprilisi országgyűlési választás megmutatta, hogy az anyaország számíthat a határon túli magyar nemzeti közösségek tagjaira, és ez fordítva is éppen így igaz – jelentette ki a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter múlt csütörtökön Kolozsváron.

A tárcavezető a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével, Románia miniszterelnök-helyettesével, Kelemen Hunorral tartott közös sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy Magyarországon a kormányzó pártszövetség rekordszámú szavazatot kapott a választáson, aminek nyomán rekordszámú képviselője is lesz az új parlamentben.

Aláhúzta, hogy nem pusztán az ország, hanem az egész nemzet jövőjéről született döntés, ezért fontosnak tartották, hogy ebben a nemzet minden tagja részt vehessen. Szavai szerint ez a nemzeti, keresztény, polgári oldal számára természetes, a baloldal azonban ezzel „homlok­egyenest ellentétes álláspontot” képvisel, és mindig is ki akarta zárni a határon túl élő magyarokat a közös döntésekből.

Ennek kapcsán üdvözölte, hogy a határon túli magyarok rekordszámban vettek részt a választáson, ugyanis összesen 318 083 levélszavazat érkezett, ebből 205 767 a csíkszeredai és kolozsvári külképviseletre. Hozzátette: a Fidesz–KDNP-re több mint 251 ezren voksoltak.

„A választás is megmutatta, hogy az anyaország számít a határon túli magyar nemzeti közösségekre, és ők is számíthatnak az anyaországra” – szögezte le, megköszönve, hogy az érintettek „nem ültek fel az aljas provokációs kísérleteknek”, mint amilyen szerinte a marosvásárhelyi levélszavazatok ügye volt.

Szijjártó Péter fontosnak nevezte a romániai népszámláláson való részvételt, és arra kérte az itt élő magyar embereket, hogy szánják rá az időt a kitöltésre, és vallják magyarnak magukat.

Kelemen Hunor úgy vélekedett, hogy a túlnyomó többségében a Fidesz-KDNP-re szavazó erdélyi magyarok az elmúlt tizenkét év közös értékeken alapuló nemzetpolitikájára mondtak igent.

Kiemelte: a következő időszakban fontos cél a kapcsolat erősítése a magyar kormánypártokkal, illetve a két ország közötti viszony további javítása. „Az egymásra utaltság, a szolidaritás még fontosabb, mint eddig” – mondta.

 (MTI/Kárpátalja)