Ötödször találkoztak a kárpátaljai táncházzenészek

2021. július 13., 11:53 , 1066. szám

A Kárpátaljai Táncházzenészek Találkozóját ötödik alkalommal szervezték meg Visken július 9-én. A Hagyományok Háza Hálózat kárpátaljai kirendeltsége által szervezett program célja, hogy évente találkozási lehetőséget nyújtson a kárpátaljai táncházzenészeknek, ahol kötetlen formában nyílik lehetőség szakmai eszmecserére, közös muzsikálásra.

Idén 7 zenekar vett részt a találkozón, melyeknek tagjait a program első felében konferenciára vártak, ezt követően pedig közös muzsikálásra volt lehetőség. A program remek lehetőség arra, hogy a kárpátaljai zenekarok között jó kapcsolat, szakmai együttműködés alakuljon ki – mondta el Pál Katalin, a Hagyományok Háza Hálózat kárpátaljai kirendeltségének vezetője.

Emellett a programnak minden évben van valamilyen apropója. Volt olyan, amikor a táncházzenészek bemutatkoztak mint koncertzenekar, volt, amikor táncházakat tartottak, most pedig szakmai konferencián vehettek részt.

A konferencia során bonchidai adatközlőkkel, muzsikus szokásokkal és a tájegységre jellemző zenei világgal ismerkedtek a résztvevők. dr. Árendás Péter, a Hagyományok Háza Folklórdokumentációs Központ és Archívum vezetőjének elő­adásában. A szakember szerint örvendetesnek tartja, hogy egyre több zenész foglalkozik Kárpátalján népzenével.

Nagyon jó irány, hogy folyamatosan szélesedik a tudás és egyre többen és alaposabban foglalkoznak az autentikus népzenével – vélekedett dr. Árendás Péter.

Az eseményen közel ötven kárpátaljai muzsikus vett részt a megye különböző járásaiból. A program során a zenekarok szakmai ajándékcsomagot kaptak a Hagyományok Háza Hálózat – Kárpátalja munkatársaitól.  

ve