Csillag születik Tiszaújfaluban

Olvasói levél

2014. július 24., 07:30 , 706. szám

2014. július 20-án negyedik alkalommal került megrendezésre a Csillag születik tehetségkutató műsor Tiszaújfaluban. A köszöntő után a tavalyi győztes, Ferkó Emília énekelte el a One night only című számot. Ezt követően a versenyszámok következtek. A műsorszámokat Bereczky Tamás, Kovács Marianna és Marton Editke értékelte. Nagyon sok és színes előadás láthatott a kíváncsi közönség. Felcsendültek régi és modern dalok különböző feldolgozásban, táncok többféle stílusban, pl. hastánc, szamba, csacsacsa, valamint sok közös és egyéni produkció. A versenyszámok végeztével a zsűri értékelése következett. Amíg a zsűri tagjai összedugták a fejüket, a közönség szórakoztatására valamennyi fellépő közös műsorszámot adott elő. A kisebbek A muzsika hangjai c. dalban mutatták be a skála valamennyi hangját színes képekkel, majd Judit és a Zenemanók Játékország c. dalára játszani csalogatták a közönséget. A közös műsorszámok után a zsűri elnöke kihirdette a győztesek neveit. Különdíjban részesítették Szilovics Vivient, aki a Republik 67-es út című slágerét adta elő. A kisebbek között (0-10 éves korig) a Kis csillag Ivancsó Zsófia lett, aki egy akrobatikus rock and rollal készült, a nagyobb korosztályban (10 éves kortól) a Boy and Girl Dance csapat vehette át az oklevelet. Üres kézzel azonban senki nem tért haza, hiszen minden résztvevő gazdag ajándékot vehetett át. Miután mindenki átvette méltó jutalmát, néhány aktív és szorgalmas fiú meglepetésként két dalt adott elő, majd a belga tánccal elkezdődött az esti szórakozás.

A rendezvény megfelelő alkalom volt arra, hogy megmutassuk, a faluban van összetartás. Literáti József helyi lakos egy nagy üst bográcsost főzött a megjelentek részére, amit egy kis házi pálinka vagy csapolt sör kíséretében lehetett elfogyasztani. Gyurkovics István és felesége videófelvétellel és fényképek elkészítésével örökítették meg számunkra a megható pillanatokat. Malomka László szintén negyedik éve szolgáltatja a talpalávalót a mulatni vágyók számára.

Kertész Zsuzsanna