Reformédességek gyümölcsből és magvakból

2014. február 20., 06:04 , 684. szám

Legutóbb a Mezőgecsei Nemzetközi Böllérvesenyen kóstoltuk meg a „Zsanna Manna” néven ismert, nemzetközi viszonylatban is egyedinek számító reformédességet, és elbeszélgettünk a készítőjükkel, a magyarországi Bíró Katalinnal.

– Ön eredetileg cukrász?

– Az édesség és a gyümölcs iránti szeretet nálam lényegében családi örökség: őseim 150 évre visszamenőleg zöldség-gyümölcskereskedők voltak. Én magam már hétéves koromban a piacon segítettem a szüleimnek a gyümölcsértékesítésben. A későbbiekben hidegkonyhai szakács-cukrász végzettséget szereztem, és felszolgálóként, illetve üzletvezetőként is tevékenykedtem.

– Hogyan alkotta meg a „Zsanna-Mannát?”

– Az alapötletet az adta, hogy akkoriban a magyar (sőt a nemzetközi) piacon sem volt még igazán jelen olyan édesség, amely kiváltotta volna a mai korban oly elterjedt, az egészséges táplálkozással még köszönőviszonyban sem lévő édességeket. Mert milyen hozzávalók szükségesek az egészséges édességhez? Természetesen friss vagy aszalt gyümölcsök (aszalványok), valamint különböző magvak. Számomra nyilvánvalóvá volt, hogy olyan desszertféleséget kívánok alkotni, melyekben az említett gyümölcsök és magvak benne szerepelnek, ugyanakkor nélkülözik a biokonyhától, valamint az egészséges életmódtól egyaránt távol álló lisztet, tojást, répacukrot, illetve a mesterséges színezéket és a tartósítószert. Így született meg tizenöt évvel ezelőtt egy aszalt szilvából és magvakból készült biotorta ötlete, melynek a Zsanna-Manna nevet adtam.

– Miért pont ezt?

– A Zsanna szó a „hozsannából” ötlött az eszembe, míg a mannával, ezzel az „égi ajándékkal” táplálta Isten a pusztában vándorló zsidó népet.

– Hogyan fogadták a piacon az új desszert megjelenését?

– Pozitívan. Az emberek elégedettek voltak, hiszen közben nem kellett lemondaniuk az „édesszájúságról”. Az új desszert nemcsak finom, de egészséges, kedvező élettani hatású desszertnek is bizonyult. Az időközben bejegyeztetett szabadalom mellett a későbbiekben sok új ötletem támadt még, és más desszertek is születtek: így pl. a Zsanna-Manna golyók, a marcipános golyók, a marcipánnal töltött aszalványok, a „marcipánvarázs”, a Zsafi-Mafi desszert, különféle birsalmasajtok, valamint házi csokoládék és savanyúságok.

Minden nyalánkság egyedi, és az ízek, valamint a formák kombinációja. Így pl. a Zsanna-Manna golyók, hasonlóan a biotortához, olajos magvak és aszalt gyümölcsök keverékéből állnak össze, ám itt az igényes tortadíszítést a kézi formázás után egyedi színvilágú burkolással pótolják. Az említett burkolás történhet pirított magvak keverékével, különféle bevonómasszával, illetve aszalt gyümölccsel is.

A marcipánnal töltött aszalványok különösképpen kézimunka-igényesek, ugyanakkor a töltelékként használt gyümölcsmarcipánok kitűnnek egyedülálló ízvilágukkal. A marcipán nádcukrot, aszalt gyümölcsöt, mazsolát és mandulát tartalmaz.

Bíró Katalin az említett termékek forgalmazására megalapította az érdi székhelyű Mennyei Édesség Kft.-t, és számos egyedi rekordot is sikerült elérnie. Így pl. 2005-ben a Szolnoki Gulyásfesztiválon egy 500 kg-os tortát készített, mely jelenleg is magyar rekordnak számít. A siker nyomán Fábry Sándor az Esti Showder c. műsorában tortakirálynőnek nevezte el.

2006-ban a Svájcban és Németországban megtartott nemzetközi vásárokon mérettettek meg termékei – osztatlan sikert aratva. 2011-ben pedig a Miskolci Kocsonyafesztiválon egy 279 kg-os békát készített aszalt gyümölcsökből és magvakból, ami szintén rekordnak számít.

Fischer Zsolt