Deák Mór: Húsz

Istennek jókedve volt,

amikor nekem hagyta,

hogy én legyek a Deák Dóra apja.

Húsz éve tart.

Együtt,

a Nap jegyében.

Nekem pokol.

Neki földi éden.

Ahogy nevet!

Ahogy a haját festi!

Szerelem ez,

és szebb is, mint a testi,

pokol? Ő jön,

s oly könnyen elhessenti,

hogy hatalma báján

a lenti és a fenti

egésszé ötvöződik.

És ez húsz éve így van.

És benne vagy már mindegyik csodámban,

járhat tőlem a hold,

járhat a nap is párban,

Te vagy a legeslegszebb,

akit valaha láttam,

szülessen hát új anya,

szülessen új asszony a lányban,

Benned én

mindenkit megtaláltam,

Benned én

mindenkit megidéztem,

így vagy Te sok

és nem egy vagyok én sem.

Ennek a költeménynek leginkább a tárgya az, ami szembeötlő. Ugyanis meg­­­lehetősen ritkán találkozunk olyan verssel, melyben apa és lánya közt kialakult szeretetről van szó. Mit szeretetről! „Szerelem ez – mondja a költő –, és szebb is, mint a testi” – teszi hozzá.

De tisztaság lengi be a költeményt – az olvasó szeretné látni Deák Dórát. Elsősorban mégsem az kelti föl az érdeklődést, milyen a formája, szeme, szája, haja színe... Persze erre is kíváncsi, hisz maga a költő hívja föl a figyelmünket erre, például a hajfestéssel. Nem a megjelenés fontos itt, hanem az, „ahogy”. „Ahogy nevet”, de leginkább a „hatalma báján egésszé ötvöződő lenti s fenti” az, amihez jó lenne közelebb férni. De hát ez maga a titok, a megfoghatatlan, igen, ez a szerelem. Nem igényel feltétlenül testiséget (bár abból indul ki?). A legszerencsésebb esetben el tud szakadni mindentől s úgy önállósul, hogy évtizedekig is eltart. Ebben az esetben már húsz éve „így van”.

Penckófer János