A farsang jegyében szerveztek kikapcsolódást Haláboron

2024. február 20., 11:50 , 1198. szám

A farsang a sötét tél búcsúztatásának és a fényt hozó tavasz köszöntésének a vidám ünnepe, ünnepköre, melynek zárónapja a húsvét időpontjához igazodik. Az országban dúló háború miatt a tavaly Kárpátalja-szerte kimaradt az emberek életéből ez a hagyomány is.

Haláboron azonban idén úgy döntöttek, hogy február 9-én, ha nem is nagy mulatozással, de a farsang jegyében egy verses-zenés-táncos délutánnal megpróbálják kizökkenteni a település apraját a nehéz, sokszor légiriadóval tarkított mindennapokból. A délutánt a Halábori Klub szervezte, melynek vezetője Kádár Szilvia, a helyi KMKSZ-alapszervezet elnöke. A gyerekek a felnőttek segítségével igyekeztek feleleveníteni a farsangi szokásokat, volt szolid jelmezbemutató is, és természetesen a farsangi fánk sem maradhatott el, melyeknek készítőit névre szóló kötényekkel „jutalmazták”.

Minden gyermek élményekkel és édességcsomaggal gazdagodott, az utóbbiért köszönet illeti Sin Józsefet, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnökét.

A szervezők bíznak abban, hogy a legtöbb esetben szétszakított családok gyermekei jövőre a családdal együtt, békében, teljes vidámságban búcsúztathatják a telet szülőfalujukban, itthon, Haláboron, amolyan hagyományosan.

Vildikó