Kárpátaljai magyar fiatalok, avagy megmaradásunk zálogai

Boldogulás szülőföldön (37. rész)

A Pulzus FM 92.1 Kárpátalja egyetlen kétnyelvű, immáron több mint 10 éve működő, 24 órában sugárzó rádiója, amely főleg a keresztény értékekre helyezi a hangsúlyt. E heti beszélgetőtársunk már 6 éve meghatározó szereplője a rádió működésének és a kárpátaljai magyar emberekhez szóló értékközvetítésnek. Mindig fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy nem csak külföldön van „jövő”. Elmondása szerint: „Kárpátalja talán egyik legnagyobb vonzereje, hogy minden egyszerűsége ellenére egy csodálatos hely, tele rejtett kincsekkel.” A fejlődésben pedig a fiataloknak döntő szerep jut, hiszen egy fiatal, aki ambiciózus és szeret dolgozni, itthon is megtalálhatja a helyét. Vagy éppen egy friss diplomás, vagy szakmáját jól elsajátító szakember, ha Kárpátalján marad, és itt kamatoztatja tudását, azáltal a közösséget is támogatja – mondja Bekfi Mária.

– Kérlek, mesélj kicsit magadról!

– Makkosjánosiban születtem. 34 éves vagyok, ami kicsit hihetetlen is a számomra, hogy milyen gyorsan eltelt a gyermek- és ifjúkorom. A helyi középiskolában tanultam, majd a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán folytattam tovább tanulmányaimat magyar nyelv és irodalom szakon. Ez egy meghatározó szakasz volt az életemben. Az intézmény falai között számos élményben volt részem, ami sokat segített abban, hogy megtaláljam önmagam. Egy erős szakmai alapot kaptam. Bár a pedagógusszakmában nem sokat tevékenykedtem, de mégis úgy érzem, az életem jelenlegi alakulásában nagyon meghatározó szerepet játszott a főiskola.

– Mi volt a legfőbb ok – felsorolhatsz többet is –, hogy itthon, Kárpátalján maradtál és helyezkedtél el? Miért marad itthon egy kárpátaljai fiatal, hogyan látod ezt?

– A legfőbb oka annak, hogy itthon maradtam, az, hogy sosem voltam nagyravágyó, nem vágytam el külföldre, nekem már kis koromban is elegendő volt az a közeg, ahol felnőttem, Beregszász és környéke. Nagyon szeretek itt élni, jól érzem itthon magam. Szeretem a kárpátaljai embereket, a családomat, a barátaimat, ahogy az emberek egymáshoz viszonyulnak, hogy mindig segítenek egymáson, ha baj van, számíthatnak egymásra. Szeretem az egyszerűséget, és Kárpátalja talán egyik legnagyobb vonzereje, hogy minden egyszerűsége ellenére egy csodálatos hely, tele rejtett kincsekkel.

– Kérlek, mondj három olyan dolgot, ami meghatározza azt, hogy ki vagy te! Kezdd a legfontosabbal!

– Kitartó. Talán ez az egyik legmeghatározóbb jellemvonásom, nem szeretek semmit sem feladni, igyekszem minden rám bízott feladatot a tőlem telhető legjobb módon elvégezni. Kedves. Szeretem, ha az emberek kedvesen viszonyulnak egymáshoz, én is megpróbálok kedves lenni másokhoz, úgy gondolom, hogy a mai világban ez az egyik legnagyobb dolog, amit adhatunk az embertársainknak, hiszen ez nem kerül semmibe, csak egy kis odafigyelésbe. Segítőkészség. Nagyon szeretek másoknak segíteni, örömmel tölt el, ha látom az emberek arcán, hogy valamivel megkönnyítettem az életüket.

– Hogyan éled meg kárpátaljai magyarként a mindennapokat ott, ahol élsz?

– Eddigi életem során még nem sok hátrányt éreztem abból kifolyólag, hogy kárpátaljai magyar vagyok. Szeretem azt, hogy itt ez a kis magyar közösség még összetart és mindent megtesz annak érdekében, hogy meg is maradjon. Engem büszkeséggel tölt el, hogy mi itt élünk, és még „vagyunk”, s ha kitartunk, leszünk is.

– Mit gondolsz, mi, kárpátaljaiak hogyan éljük meg az életünket a szülőföldünkön vagy a „nagyvilágban” az adott körülmények függvényében?

– Úgy gondolom, a mostani helyzetben nehéz annak is, aki itthon maradt, és annak is, aki a „nagyvilágban” tartózkodik. Mi, itthon maradottak érezzük a távollevőknek a hiányát. Hiányoljuk családtagjainkat, barátainkat, az ismerős arcokat az utcán, akik minden reggel szembejöttek velünk. Egy nagy űr van az életünkben. Bizonytalanság, hogy nem tudjuk, mit hoz a jövő. Mégis úgy érzem, nekünk talán kicsit könnyebb, mert ismerős közegben vagyunk, tudjuk egymást támogatni. Akik pedig jelenleg nem ott vannak, ahol szeretnének lenni, bizonyára nagy honvággyal küzdenek, és ez sokszor nagyon nehéz lehet. Nehéz egy apának, aki kimarad a gyermekei mindennapjaiból, nehéz egy fiatalnak, aki nem ott kezdheti el a „nagybetűs életet”, ahol gyerekkorában tervezte, szülőföldjén. Nincs, aki támogassa őket. De valahogy mégis azt látom, mi, kárpátaljaiak a nagyvilágban is egymás társaságát keressük, és akik nincsenek itthon, a távolban, egy másik országban is összetartanak.

– Mik jellemzik leginkább a foglalkozásodat, hivatásodat? A munkádban eltelt idő során milyen tapasztalatokra tettél szert?

– Közel hat éve dolgozom Kárpátalja egyetlen magyar nyelven is sugárzó rádiójában, a Pulzus Rádióban, és ezt azért emeltem ki, mert engem ez a kezdetektől fogva nagy büszkeséggel tölt el. Hiszen ahhoz a magyar közösséghez szólunk, akik még itthon maradtak, s azokhoz is, akik most nincsenek itthon, de haza szeretnének térni, és hallgatnak bennünket a távolból is. Úgy gondolom, hogy fontos szerepet tölt be a rádió a kárpátaljai magyarok életében. Nagyon szeretem a munkámat, úgy érzem, megtaláltam a hivatásomat. Szeretettel végzem a feladatokat, igyekszem fejlődni, úgy érzem, ez az évek során meg is látszik. Ha meghallgatnám az első hírbemondásomat és a mait, nagy fejlődés mutatkozna. De ha csak azt nézem, hogy hírszerkesztőként kezdtem, és ma már műsorvezetőtárs és különböző rovatok szerkesztője is vagyok, akkor ez ebben is megnyilvánul. Szeretem a kihívásokat. Szeretem, hogy rengeteg új, értékes emberrel ismerkedtem már meg a munkám során. Jobb lett a kommunikációs készségem, bátrabban szólalok fel bárhol. Erősebb lett a hitem. Egy református értékeket közvetítő rádióról van szó. Sokat változott a világnézetem az elmúlt évek során. Sok megerősítést kaptam arról, hogy Isten erre az útra szánt engem. Igyekszem jól végezni a munkámat, odafigyelni arra, hogy vajon mi érdekelheti a hallgatókat. Örömmel tölt el, ha végigmegyek a beregszászi piacon vagy bemegyek egy üzletbe, és a helyi emberek a Pulzus Rádiót hallgatják. Kell ennél nagyobb támogatás egymás irányába? Hiszen mi értük vagyunk, és ők azzal, hogy minket hallgatnak, erőt adnak ahhoz, hogy a nehézségek ellenére is, de kitartsunk.

– Ezekben az időkben hogyan lehetne itthon tartani a fiatalokat? Milyen új ötletekre volna szükség? Hogyan tud most boldogulni egy fiatal a szülőföldjén?

– Fontos, hogy tudatosítsuk bennük, hogy nem csak külföldön van jövő. Egy fiatal, aki ambiciózus és szeret dolgozni, itthon is megtalálhatja a helyét. Már számos terület van itthon is, ahol el tud helyezkedni. Akár ha azt nézzük, hogy a Rákóczi-főiskola hány új intézményt nyitott az utóbbi időben, hány új munkalehetőséget nyújtva ezzel; de ha körülnézünk Beregszászban, annyi új vállalkozás nyitotta meg kapuit, a mostani nehéz helyzetben sem adják fel a vállalkozók és előre tekintenek. Az itthon maradáshoz elhatározás kell, aztán csak előre nézni és csinálni azt, amiben jó az ember.

– Kérlek, idézd fel eddigi legjelentősebb teljesítményedet az életben, bármely téren!

– Életem legjelentősebb teljesítménye, hogy két gyönyörű gyermek édesanyja vagyok és nevelhetem őket. Egy nő életében ennél nagyobb ajándék nincs, és itt kell a legnagyobb teljesítményt felmutatnia. Bár az, hogy mennyire csináltam jól, csak évek múltán fog kiderülni, amikor már felnőttek lesznek, de igyekszem a lehető legjobb anyukájuk lenni.

– Mit jelent az önismeret számodra?

– Ez egy érdekes kérdés most számomra. Mindig nagy vágyam volt, hogy a lelki egészségről tanulhassak, és szeptembertől elkezdtem a Károli Gáspár Református Egyetem mentálhigiénés segítő szakirányú továbbképzési szakán tanulni. Itt nagy hangsúlyt fektetnek az önismeretre. Mindig is sokat foglalkoztam azzal, hogy tudjam, mit miért teszek. Most kezdem ezt igazán megtanulni. Mindenkinek fontos lenne először is megismernie önmagát. Sokan gondolhatják, hogy pont magunkat nem ismerjük? De igen, sokszor önhibánkon kívül elfojtunk magunkban dolgokat, és nem tudjuk, mi miért történik. Így én most ismerkedem igazán önmagammal, sok új dologra jöttem rá, és ezáltal másképp tudok a körülöttem lévőkre is tekinteni, hiszen sokszor mi magunk értelmezünk félre egy-egy nekünk szánt szót, mondatot, indulatot. Ahhoz, hogy jól kezeljük az élet nehézségeit, meg kell ismernünk önmagunkat. Időt kell szánnunk önmagunkra, nem kell sajnálni az énidőt magunktól, mert ha én nem vagyok jól, akkor például a családom sem lesz jól.

– Számodra mit/kit jelent a kereszténység? Mit jelent neked a hit? Ki számodra Isten? A nagy többség számára ki Isten?

– Édesanyám római katolikus, édesapám református, én szintén református vagyok. Gyerekkoromtól jelen van a hit az életemben. Mindig érzem Isten jelenlétét. Sokszor kérem az ő segítségét, útmutatását. Életem legnagyobb nehézségeiben mindig megmutatta az utat. Isten az életemben a legnagyobb támasz, az útmutató. Bízom benne, hogy itt, Kárpátalján a legtöbb embernek még fontos a hit, az Isten szeretete, és talán bátran kijelenthetem, hogy ezt látom is a körülöttem lévő embereken.

– Milyen narratívát adnál vagy képzelsz el, amely által a kárpátaljai magyarság továbbra is itthon maradhat, boldogulhat, fejlődhet?

– Szerintem a legfontosabb, hogy továbbra is kitartók és összetartók legyünk. Támogassuk egymást. A legnagyobb erő a közösségben van, ezért a közösségi létben kell megélnünk a kárpátaljai magyarságunkat, hogy senki ne érezze azt, hogy egyedül van. Fontos a pozitív jövőkép, hogy lássuk meg a jó dolgokat, az előnyöket, amelyeket mi magunk is kihozhatunk akár a jelenlegi helyzetből. A fejlődésben a fiataloknak döntő szerep jut, hiszen ha egy friss diplomás vagy szakmáját jól elsajátító fiatal itthon marad, és itt kamatoztatja tudását, azáltal a közösséget is támogatja. Tudom, hogy sokszor kecsegtető a nagyobb fizetés, a jobb életkörülmények, de ahogy nagymamám mindig mondja, „külföldön sem fonják kolbászból a kerítést”, és ezzel egyetértek én is. Nehézségek mindenütt voltak és lesznek, de ki kell tartani.

– Melyek azok a kompetenciák, értékek, amelyek leginkább jellemzik a kárpátaljai lakosságot? A kárpátaljai emberek miben különböznek másoktól? Egyáltalán különböznek-e?

– A kárpátaljai emberek nagyon sok nehézséget éltek már át, nagy változásokon mentek keresztül, mégis mindig kitartottak, ez a legnagyobb értékünk. Vendégszerető, segítőkész emberek vagyunk. Mindig van egy jó szavunk a másik emberhez. Ha lerobban az autónk, száz százalék, hogy lesz egy családtag, barát vagy munkatárs, aki a segítségedre siet, és ez nem lesz számára teher, mert minket így neveltek, hogy mindig segíteni kell a bajba jutott embereken.

– Mit jelent igényesnek lenni? Mi, kárpátaljaiak igényesek vagyunk?

– Úgy gondolom, igényesnek lenni azt jelenti, hogy mindenből a legjobbat hozzuk ki. Mi, kárpátaljaiak ebben nagyon jók vagyunk. Azt látom, hogy mindenki a saját területén belül igyekszik a maximumot kihozni, és ez meg is látszik. Ha csak azt nézzük, hány fiatal kezdett vállalkozásba, amit nem adott fel a háború ellenére sem, továbbviszi és igyekszik azt a lehető legjobban csinálni. De ha kitekintünk a nagyvilágba, a kárpátaljaiak mindenütt megállják a helyüket. Tehát igen, szerintem mi nagyon igényes emberek vagyunk.

– A kialakult körülmények tekintetében mi az, amivel a legtöbbet tudunk tenni a környezetünkért, embertársainkért, önmagunkért?

– A mostani helyzetben a legtöbb, amit tehetünk, hogy támogatjuk a körülöttünk lévőket. Segítünk az egyedül maradt idős embereknek, szomszédjainknak, barátainknak. Nagyon sok feleség egyedül viszi tovább az itthoni családi életet, és ez sokszor nagy megpróbáltatás, de meg kell ezt látnunk, és türelmesnek kell lennünk egymáshoz, észrevenni azt, hogy mennyi mindent tesznek most az itthon maradt emberek. Amit önmagunkért tehetünk, hogy néha megveregetjük a saját vállunkat, és azt mondjuk magunknak, hogy minden körülmény ellenére is: „Kitartasz, erős és bátor vagy. Ne add fel!”

– Mi a véleményed az országban, a világban a közelmúltban és a jelenben zajló, mindenkit érintő folyamatokról, eseményekről? Hová vezethetnek?

– Soha nem gondoltam, hogy ilyen élethelyzetbe fogok egyszer kerülni, mindig azt hittem, ez csak a történelemkönyvekben fog megjelenni az életemben, a 21. században mi már ilyet nem fogunk megélni. De tévedtem. A munkám során nemrég megfogalmazta egy riportalanyom, hogy miért is gondoltuk azt, hogy mi másak vagyunk, mint nagymamáink, dédmamáink, hogy mivelünk ilyen nem történhet meg. A világban mindig voltak nehézségek, de úgy gondolom, Istenben kell bíznunk, és kérni kell őt, hogy minél előbb béke legyen az országunkban.

– A fiatalok mit tudnak tenni a béke elősegítése, a helyzet megoldása érdekében?

– Imádkozni, türelemmel várni és kitartani.

– Véleményed szerint reménnyel tekinthetünk-e mi, kárpátaljaiak a jövőbe?

– Igen! Én reménnyel tekintek a jövő felé, és bízom a mielőbbi változásban.

– Mit osztanál meg leginkább magadból?

– Nagyon szeretek olvasni, számomra egy-egy gondolat felüdítő a mindennapokban. Úgy gondolom, hogy egy vers, egy idézet vagy egy novella megszépíti a lelkünket, és szebbé tudja tenni a napunkat. Sokszor megoldást is tud adni egy-egy nehéz életkörülményben, csak olvasni kell a sorok között. Úgyhogy én a kedvenc írónőm, Szabó Magda egy idézetét osztanám meg az olvasókkal, amely úgy gondolom, pont most nagyon aktuális: „Az élet, ha nagy gyűrődések után is, valahogy mindig kisimul.”

– Szerinted mit jelent az egyéniség és egyediség?

– Minden ember egy egyéniség, és mindenkiben van valami, ami egyedi, ami csak őrá jellemző. A mai világban, amikor a trend azt sugallja – főleg a hölgyek irányába –, hogy mindennek tökéletesnek kell lennie: a testalkatnak, az arcnak, az öltözködésnek, fontos, hogy ezt ne hagyjuk. Igenis merjünk önmagunk lenni, merjük felvállalni a hiányosságainkat, a smink nélküli arcunkat, és ne akarjunk mindig tökéletesnek tűnni. Szeressük az egyediségünket. Sokáig nem tudtam elfogadni, hogy vitiligo foltok jelentek meg az arcomon, amelyek később egyre nagyobbak lettek, és pont a szemem környékén, próbáltam azokat eltüntetni különböző alapozókkal, de rájöttem, hogy nem segítenek, így szép lassan elfogadtam, ez is én vagyok.

– Mit ajánlanál más fiataloknak? Milyen megoldásokat eszközöljenek, milyen irányba mozduljanak el az itthon boldogulás reményében? Mit tegyenek, és mit ne?

– Amit ajánlanék, az az, hogy találjanak rá arra, amit szeretnek csinálni, nekem ez bevált. A boldogulás egyik titka, hogy azt csinálják, amit szeretnek, ez az első lépés, és ha ez megvan, akkor van motiváció, ami előreviszi őket a továbbiakban, és ami segít kitartani a nehézségek közepette is.

– Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

– Mindenképpen itthon tervezem a saját és a családom jövőjét. A legfontosabb terveim között szerepel, hogy férjemmel együtt egyengessük gyermekeink útját, támogassuk őket. A hivatásomban szeretnék tovább fejlődni, szeretem a munkám kreatív részét, szeretek új dolgokat kitalálni, de van még mit tanulnom. Szeretném befejezni a megkezdett tanulmányaimat, véleményem szerint most nagy szükség van a mentálhigiénés segítő szakemberekre, akik segítenek az életük valamely részén elakadt embereknek túllendülni a nehézségeken. Szeretnék az itthon maradt magyar közösségnek többet nyújtani, támogatni őket és biztatni arra, hogy tartsunk ki és maradjunk itthon, ehhez kérem Isten segítségét.

Dankai Péter