Csontos Márta: Futómadártávlat

Másik madarat választanék,

hogy a metamorfózis után

könnyedén átíveljem a mások

által megemelt falat, mert így

csak szerény utánzata vagyok

a repülésnek, s a pályám nem

több, mint egy kiköpött alma-

mag halálugrása ismeretlen

pályaíven.

Nehéz elfogadni, hogy csak

később kaphatok helyet a

gyűjteményben, bizonytalan

ideig ott kell a sárban

töprengnem és sorsközösséget

vállalnom egy elhullajtott

madártollal, mely kiszakadt

a testmelegből, hogy megízlelje

az önálló lét örömét, de bele-

tántorodott a szélbe, s ahogy

a Nagy Forgatókönyvben meg

van írva, a castingban nem

jutott neki más, csak statiszta-

szerep.

Most itt lapulok az árnyékból

kibontott kékség harangjában,

testemet turbózza az igyekezet,

de minden hiába, futómadarat

még korbáccsal sem lehet

repülésre kényszeríteni.

Minden kornak megvannak a nyertesei és a vesztesei. A vesztesek általában a kisemberek, főként azok, akik helyzetükbe képtelenek belenyugodni, a lehetőségeikhez képest többre és jobbra vágynak. Napjaink társadalmában a láthatatlan irányító a közösséggel szemben előnyben részesíti az egyént. Sajnálatos módon inkább a negatív tulajdonságokat igyekszik támogatni, miközben ezek kiteljesedésének legnagyobb vesztese maga az egyén. Miközben álértékeket teremt, a valódiakat megsemmisíti. A hazug szólamok, az ármány reklámjai elhitetik az emberrel, hogy nincs lehetetlen, bárkiből lehet bárki és bármi, a valóság korlátja csak illúzió. Az egyén elhiszi, hogy a repüléshez nem kellenek szárnyak, sem repülőgép, de még ejtőernyő sem, elég, ha elrugaszkodik a szirtről. Nem, nem, ez nem zuhanás, aki ezt mondja, hazudik, fordított repülés, csak az a fránya gravitáció… 

Csontos Márta egyszerre korunk és egy letűnt, de legalábbis eltűnni látszó világ költője. Érti és érzi napjaink zsigeri valóságát, de nem szereti, műveiben lefesti, de nem szépíti azt, egy olyan valóságot, amelyik nagymértékben átverés. Ahogy Oláh András írja: „Csontos Márta egy pusztulóban lévő létfilozófia alapjait próbálja összerendezni az élet nagy játszóterén.” A Futómadártávlat a legújabb kötetének címadó verse. A versben ott van az elégedetlenség hangja, az egyén szívesen választana egy másik madárlétet, amelyben a repülés valóság, nem csupán annak hazudott zuhanás. A madárlét fontos, miközben az embert naponta nézik madárnak. Az egyén vágyai végül úgyis beleütköznek a valóságba, eléri a képességei határait, ahol a mások hazugságai és az önbecsapás nem adhat már vízumot. A reményt a keserűség veszi át. Az ember rádöbben, hogy a „bárki lehetsz, csak akarni kell!” szlogen átverés, mert a férfiak nem tudnak szülni, hiába alkotnak erről törvényeket, a női mosdóban idegen a piszoár, az emberek között kevés sas akad, a legtöbbjük bizony futómadár.

Lengyel János