Juhász Gyula: Betlehemes ének

Ó, emberek, gondoljatok ma rá,

Ki Betlehemben született ez este

A jászol almán, kis hajléktalan,

Szelíd barmok közt, kedves bambinó.

Ó, emberek, gondoljatok ma rá:

Hogy anyja az Úr szolgáló leánya,

És apja ács volt, dolgozó szegény,

S az istállóban várt födél reájuk.

Ó, emberek, gondoljatok ma rá,

A betlehemi kisded jászolára,

Amely fölött nagyobb fény tündökölt,

Mint minden várak s kastélyok fölött.

Ó, emberek, gondoljatok ma rá,

Ki rómaihoz, barbárhoz, zsidóhoz,

A kerek föld mindegyik gyermekéhez

Egy üzenettel jött: Szeressetek!

Ó, emberek, gondoljatok ma rá!

Juhász Gyula versei közt feltűnik, hogy az itt olvasható – és 1924-ből való – Betlehemes ének rendkívüli módon hasonlít az egy évvel korábban született Betlehem című költeményéhez. Akár azt is mondhatnánk, hogy a Betlehemes ének egy igazán jól sikerült lerövidítése az 1923-ban írottnak.

Először az tűnik föl, hogy mindkét költemény valamennyi szakasza az „Ó, emberek, gondoljatok ma rá” sorral kezdődik. Aztán pedig talán a bambinó szó szerepeltetése. Mert látható, hogy nem rímeltetési kényszer miatt áll a ’gyerek’, ’csecsemő’, ’kisfiú’ jelentésű olasz szó ebben a versben. De, érdekes, hogy a korábbi műben sem vehető észre semmiféle kényszer: valamiért ragaszkodik e szóhoz a szerző. Ami viszont egyértelműnek mondható, az nem más, mint hogy a költő a következő sorra építi föl a Betlehemes éneket: „Egy üzenettel jött: Szeressetek!”

Ez a sor ugyanígy szerepel az előző versben is. Sőt, ez a versszak teljesen azonos a másik költeményben olvashatóval. És ebben a tekintetben már tisztábban kitűnik a szándék. A „bambinó” megszületésének értelme a szeretetben rejlik. És valóban. Bő kétezer esztendővel ezelőtt új értelem, filozófia és remény született, miszerint a szeretet minden. Mert a szeretet „hosszútűrő, kegyes”, nem irigykedik, nem kérkedik, nem fuvalkodik fel, nem keresi a maga hasznát, miközben „mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr”…

Penckófer János