Német támadások és pogánylázadás a magyar államiság ellen

Német támadások és pogánylázadás a magyar államiság ellen

Géza nagyfejedelem és I. (Szent) István a X. sz. végén és a XI. sz. első harmadában létrehozták a keresztény magyar monarchiát. Ám első királyunk alig hunyta le a szemét 1038-ban, a következő két évtized belső és külső konfliktusai csaknem tönkretették életművét.

I. (Szent) István fia és örököse, Imre herceg fiatalon és magtalanul hunyt el egy vadászbalesetben. A korosodó király mindkét unokatestvérét, a látszatkeresztény Vazult és a pogánynak maradt Szár Lászlót kizárta a trónörökösök közül, és az Orseolo Ottó velencei dózse megbuktatása után a magyar udvarba került dózsefiút, Pétert, saját unokaöccsét tette meg örökösévé. Vazult nemsokára megvakították, fülébe pedig forró ólmot öntöttek, s a főúr a tortúrába belehalt. Ki és miért adott rá parancsot? A középkori források sem adnak rá egybehangzó választ. (A téma külön cikket érdemel.) Mindenesetre fiai nem érezték magukat biztonságban Magyarországon, a legidősebb, András herceg és egyik öccse, Levente Kijevbe, a másik öccse, Béla Krakkóba menekült, István halála után pedig Pétert megkoronázták. Ám az új uralkodó elhibázott törvényalkotó és adópolitikát folytatott, s amikor a magyar főemberek tiltakozásuknak adtak hangot, a király elmozdította tisztségéből Aba Sámuel palotaispánt (nádort), magyar főurakat távolított el a királyi tanácsból, s német felesége német, illetve saját környezete olasz főembereit ültette a helyükre. A magyar főrangúak azonban 1041-ben sikeres palotaforradalmat robbantottak ki, Aba Sámuelt választották királlyá, miközben Péter III. Henrik német-római császárhoz menekült, támogatást kérve hatalma visszaállításához, aki igent is mondott, mivel befolyását ki akarta terjeszteni Magyarországra. Az 1041-től három éven át tartó, hullámzó harcok zárásaként az 1044-es ménfői csatában Aba döntő vereséget szenvedett, mely után kivégezték, Orseolo Pétert pedig ismét királlyá koronázták.

A régi-új uralkodó aztán még több német és olasz urat helyezett magas tisztségekbe, I. (Szent) István törvényei helyett bevezette a német törvényeket, s bár III. Henrik jelentős birodalmi lovagi sereget hagyott a keze alatt, hatalmát féltve, további támogatást remélve 1045-ben hűbéresküt tett a császárnak, így Magyarország a Német-római Birodalom hűbéres királysága lett. Ekkor viszont már az egész magyar társadalom szembefordult vele, a főemberektől a közemberekig. Az első főúri összeesküvést még felszámolta, a másodikat azonban már nem. A velencei születésű, de Magyarországot fogadott hazájának tartó Gellért püspök állt a szervezkedés élére. A trónöröklés csak Vazul ágán folytatódhatott, így 1046 nyarán hazahívták fiait. András időközben felségül vette a Kijevi Rusz nagyfejedelmének, Bölcs Jaroszlávnak a lányát, Anasztáziát, és vagy az apósa által a rendelkezésére bocsátott haderővel, vagy zsoldjába fogadott fegyveresekkel (a források ellentmondóak), valamint Leventével együtt megindult Magyarország felszabadítására. Időközben a békési nagyúr, Vata vezetésével óriási pogánylázadás tört ki, mely a német hűbér ellen is irányult, de a keresztény államszervezetet is fel akarta számolni. Vata és András egyelőre szövetségre lépett a közös ellenség ellen, s Székesfehérvárnál döntő győzelmet arattak Péter és a német sereg fölött. Orseolót megvakították, további sorsa ismeretlen, Andrást pedig királlyá választották, aki előbb békében elbocsátotta Vatát, a következő évben azonban leszámolt az újból mozgolódó pogánylázadókkal. Időközben a Lengyelországban híres hadvezérré vált Béla herceg is hazatért, aki azért nem tudott részt venni a Péter elleni harcban, mert lekötötték átmeneti hazája háborúi, most viszont Magyarországon lett rá nagy szükség, mert III. Henrik nem akarta kiengedni a kezéből hazánkat.

Először 1051-ben tört be. Egyik serege a Felvidéken előrenyomult a Nyitra folyóig, dunai hajóhada Gebhard regensburgi püspök vezetésével indult el a nagy folyamon, maga a fősereg pedig a császár vezetésével Stájerország felől hatolt be, hogy kikerülje a moson-soproni gyepűt (megerősített határvédelmi rendszert). A túlerő ellen Béla herceg a felperzselt föld taktikáját alkalmazta, egyúttal egyre beljebb csalogatta a támadókat. Majd Somogy felől egy sereget a németek hátába vezényelt, elzárva utánpótlási vonalaikat, maga pedig rajtaütésekkel gyengítette a birodalmi haderőt, a Vértes hegységben pedig győzelmet aratott fölötte. III. Henrik a Dunához vonult, hogy hadtáphoz jusson a flottától, ám Béla már előbb egy álnémet futárral azt az álcsászári üzenetet küldte Gebhardnak, hogy a birodalmat támadás érte, ezért azonnal forduljon vissza, így hazafelé hajózott, amikor III. Henrik a Dunához ért. A herceg ekkor bekerítette a német hadsereget, mely bár Kapuvárnál kitört, elkerülve a teljes megsemmisülést, de vissza kellett vonulnia. A következő évben a császár a Duna mentén támadt, szárazföldi csapatokkal és a hadtápot szállító hajóhaddal. Ostrom alá vette Pozsony várát, ám a védősereg nyolc héten át hősiesen kitartott, a flottát pedig elsüllyesztették. A Képes Krónika szerint egy Zotmund nevű ember fúrta meg egy éjszaka alatt a hajókat, akit más források Búvár Kundnak neveznek, ám valószínűbb, hogy dunai halászok nagy raja végezte el a munkát. Időközben bizonyára már gyülekezett a felmentő sereg, a császár viszont a flotta elvesztése után visszavonult. A következő években belső konfliktusok miatt nem indított újabb hadjáratot, 1056-ban bekövetkezett halála után pedig az új német vezetés 1058-ban békét kötött I. Andrással, lemondva a hűbéri viszony visszaállításáról. Az 1041-től 1052-ig tartó háborúk sorozatából hazánk került ki győztesen.

Lajos Mihály