Húsvétváró foglalkozás a Nagyberegi Tájházban

2024. március 21., 14:28 , 1203. szám

A Nagyberegi Tájház fennállása óta nagy hangsúlyt fektet a jeles napokhoz és az egyházi ünnepekhez kapcsolódó népi szokások felelevenítésére. A Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet március 20-án a húsvéti ünnepkörhöz fűződő hagyományok népszerűsítése és megőrzése céljából szervezett ünnepváró foglalkozást az ide látogató gyerekeknek.

Ezúttal a Beregszászi Kossuth Lajos Líceum negyedik osztályos tanulóiból álló csoport érkezett a tájházba, akiket Gál Adél programfelelős fogadott. A rövid tájékoztató és a több mint 120 éves épület körbejárása után a foglalkoztató szobában a húsvéti szokások elevenedtek meg a vidékre jellemző hagyományos tojásfestési technikák bemutatása közben.

„Fontosnak tartjuk az egyházi ünnepek és a jeles napok kapcsán, hogy nagyobb hangsúlyt fordítsunk az egykori szokásokra. A húsvét egy olyan ünnep, amelynek szokáselemei ma is megtalálhatók nagyon sok településen, legyen szó a locsolkodásról vagy a pászkaszentelésről – ezek mind élő hagyományok, s mi ezt szeretnénk a gyerekeknek is megmutatni és átadni” – mondta Gál Adél, hozzátéve: a korábbi évekhez hasonlóan a mostani alkalmon is a Beregvidékre jellemző, hagymahéjban főtt és karcolással díszített tojások, a salánki viaszos hímesek, valamint a levélrátétes, más néven berzselt technika került a fókuszba.

A gyerekek figyelmesen meghallgatták az útmutatót, majd együtt vonultak ki a kertbe, ahol különböző leveleket és virágokat gyűjtöttek, melyek felhasználásával aztán a berzselt hímesek készültek el. A tojásokra helyezték az összegyűjtött növények nedves leveleit és virágait, majd azokat harisnyába kötve hagymahéjas vízben főzték meg. Mindenki kipróbálta a karcolt minták rajzolását is: a szike segítségével hagyományos beregvidéki motívumokat próbáltak karcolni a hagymahéjban főtt tojásokra. Ezután a viaszos módszerbe kaptak betekintést: a forró viaszt kiccével – vagy írókával – vitték fel a tojásokra, a viaszos mintát ezután aranyporral dörzsölték be, amely végül szebbnél szebb hímeseket eredményezett.

Mindeközben a konyhában jellegzetes húsvéti finomság, sárga túró készült. A szorgos kezű gyerekek egymást felváltva keverték a tejet és a tojást Olasz Piroska irányításával. A foglalkozások végén az iskolások természetesen el is fogyasztották az általuk készített édességet.

A program locsolkodással zárult. Az ünneplőbe öltözött lányok a hímesekkel telt kosaraikkal a tornácon várták a locsolókat, akik egy-egy vödör vízzel a kezükben sorakoztak a kapu előtt. Miután a legények elmondták verseiket, jöhetett a locsolkodás, amit az egész utcát elárasztó önfeledt kacaj kísért.       

lexi