Vasárnapi üzenet: 2024. március 17.

„Ha valaki közületek nagy akar lenni, az legyen a szolgátok; aki pedig első akar lenni köztetek, az a szolgája lesz mindenkinek. Hiszen az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.”                 Mk. 10, 43–45

Görögkatolikus egyházunkban nagyböjt ötödik vasárnapján már a horizonton felfedezhető Jeruzsálem. A város felé tart Jézus Krisztus a tanítványaival. Az Isten Fia teljes mértékben tisztában van azokkal a dolgokkal, amelyekkel hamarosan szembe kell néznie. Ezekről a szenvedésekről ekkor már nyíltan beszél a tanítványainak is. A tanítványok azonban reagálásként nem együttérzésről tesznek tanúságot, hanem azt kérik, hogy Jézus Krisztus hatalmi pozíciót biztosítson nekik az Ő dicsőségében.

Elsőnek lenni, erősebbnek, hatalmasabbnak lenni a többieknél az élővilág sajátossága, de egyedül az ember teszi ezt tudatosan, nem pedig ösztönből. Ez a versengési cselekedet okozza és okozta a történelem során a számtalan tragédiát személyes és globális szinten is. A természeti erőforrások normális kereteken túli kisajátítása, a társadalmi szférák közötti igazságtalan különbségek, a háborúk okozta szenvedés és pusztulás mind ennek az önző emberi tulajdonságnak a következményei. Ezek a negatív tapasztalatok napjainkban sem tudnak megjelenni elrettentő példaként, mert a világ továbbra is az önmegvalósítás elvét követi az isteni törvényekkel szemben állva, eltaposva mindent maga előtt. Az adott evangéliumi szakaszban ezt olvassuk: „Halálra ítélik Őt, és átadják a pogányoknak. Kicsúfolják, leköpdösik, megostorozzák és megölik.” (Mk. 10, 33–34/a) Az egzegéták szerint a hatos szám a Szentírásban az embert jelöli, tehát az idézetben használt hat ige világosan illusztrálja azt, mire képes az ember. Az utolsó szó azonban sohasem az emberé. Az utolsó szó a teremtő Istené, ahogyan a látható és láthatatlan világ teremtésekor az első is Övé volt. Az idézet is hasonlóképpen ér véget: „…de harmadnapra feltámad” (Mk. 10, 34/b).

Minden emberi gyarlóság ellenére Isten nem fordul el teremtményétől. Az ószövetségi ígéret és az újszövetségi áldozat örök érvényű, amelyben a Teremtő vár miránk. Az embernek mindig van lehetősége arra, hogy az örök igazság felé forduljon, sőt segítséget is ad neki a Szentíráson keresztül. Megmutatja, hogy melyek azok a lépések, amelyek megtételével az üdvösség felé haladhat az ember, és akár már a földi életben is a mennyei boldogság előízét megtapasztalhatja. Mindannyiunk hivatása az Isten dicsőségére és az emberi társadalom javára kell, hogy szolgáljon, bármilyen társadalmi és egzisztenciális szférába is tartozzunk. A mi feladatunk, hogy szolgáljuk Istent, és legyünk szolgálatára egymásnak. Az önként vállalt alázat az, ami kiemeli az embert a teremtett világból, és ebben az alázatban adott példát egész életében és legfőképpen a kereszten a mi Urunk, Jézus Krisztus. Ámen.

Kótonovics István
görögkatolikus áldozópap