Verner: A Derzssztat ragaszkodni fog a népszámláláshoz

2024. március 8., 14:41 , 1200. szám

Országos népszámlálást Ukrajnában azután lehet majd rendezni, hogy véget ért a hadiállapot. Valószínűleg kombinált népszámlálás lesz: internetes adatközlés, a nyilvántartásokból származó adatok és egy „hagyományos kör”: a kikérdezés – jelentette ki Ihor Verner, az Állami Statisztikai Szolgálat (Derzs­sztat) vezetője, akit az RBK–Ukrajina idéz a The Page kiadványnak adott interjúja nyomán.

A szakértő véleménye szerint Ukrajna helyreállítása lehetetlen a lakosságra vonatkozó objektív információk nélkül, az Állami Statisztikai Szolgálat pedig nem lát más objektív lehetőséget az adatgyűjtésre a népszámláláson kívül.

„A Derzssztat ragaszkodni fog a népszámlálás elvégzéséhez” – jelentette ki emlékeztetve, hogy az összeírásnak 2023-ban kellett volna megtörténnie, de a vonatkozó törvény úgy rendelkezik, hogy a népszámlálásra nem kerülhet sor a hadiállapot idején és hat hónapig azután, hogy véget ért.

Mint a statisztikai hivatal vezetője megjegyezte, „a hadiállapot végéig tüzérségi támadások, ellenőrizetlen migrációs folyamatok történhetnek nálunk”, és a nemzetközi ajánlások szerint nem javasolt bizonyos instabilitás, tömeges migrációs folyamatok időszakában népszámlálást végezni.

„Amíg tart a háború, nehéz bármit is megjósolni. Azonban készülünk rá, hogy a nyilvántartásokban szereplő adatok felhasználásával lefolytassuk a népszámlálást” – mondta.

A nyilvántartásokban szereplő adatok ugyanakkor továbbra is hiányosak, azokat ellenőrizni kell. A Derzssztat felhasználja ezeket az információkat és adatbázist készít belőlük, de első alkalommal nem lehet kizárólag a nyilvántartások alapján népszámlálást végezni – közölte a hivatal vezetője.

Verner nem bocsátkozott jóslásokba arra vonatkozóan, hogy mikor és milyen összeírásra kerülhet sor, az Állami Statisztikai Szolgálat a hadiállapot végétől, a nyilvántartások állapotától és a gazdaság helyzetétől függően tesz majd javaslatokat erre vonatkozóan.

„Valószínűleg a hagyományos népszámlálás kombinált változatát kell elvégeznünk: internetes kör, a nyilvántartásokból származó adatok, plusz egy hagyományos kör (kikérdezés). Kampányolni fogunk azért, hogy az emberek az interneten keresztül vegyenek részt a népszámlálásban. De tisztában vagyunk vele, hogy nem mindenki fog részt venni az összeírásban, és a számlálóbiztosoknak el kell menniük a lakcímekre, hogy összeírják a lakosság fennmaradó részét, hogy objektív adatokat kapjunk” – mondta el Verner.

Mint ismeretes, 2011-ben kellett volna megtartani a soron következő népszámlálást Ukrajnában, forráshiányra hivatkozva azonban két évvel elhalasztották az adatgyűjtést. 2013-ban ismét elhalasztották a cenzust, előbb 2016-ra, majd az orosz katonai agresszió miatt 2020-ra.

2021-ben Volodimir Zelenszkij elnök bejelentette, hogy a népszámlálást 2023 februárjában fogják elvégezni. Oroszország teljes körű inváziója miatt azonban le kellett mondani erről a tervről.

(pszv/rbc.ua)