A földköpenyben lévő víz megmagyarázná a vízözönt?

„Felfakadának ezen a napon a nagy mélység minden forrásai”

A Biblia mellett nagyon sok, gyakran egymástól roppant távolságokra élő nép hagyományvilágában, illetve Mezopotámia, Egyiptom, India, Közép-Amerika esetében írásos művekben is találkozunk az özönvízzel, melyből csak egy kisebb-nagyobb embercsoport menekül meg, gyakran állatokkal együtt. Mindez globális kataklizmára utal, melynek megtörténtét megerősíti, hogy az Újszövetségben Jézus is felidézi a vízözönt, amit az emberek közül csak Noé és családja vészel át. S lennie kellett egy ősforrásnak is, melyből a különböző hagyományok táplálkoztak.

A legtöbb ősi könyvben, legendában közös vonás, miszerint a túlélők hajón vagy más úszóalkalmatosságon menekülnek meg, az áradat elborítja a szárazföld egy részét vagy az egészét, majd a hajó utasai végül szárazulatra találnak, vagy egy magas hegyen kötnek ki. A Bibliában az Araráton, a sumér, babiloni, asszír írásokban a Nizar-hegyen vagy a Gordyene-hegységben, a legtöbb indiai feljegyzésben a Himavaton, az azték, tolték írásokban a Colhuacanon, a görög tradíciókban a Parnasszoszon. S érdekes megegyezés, hogy a Bibliához hasonlóan a közép-amerikai tolték, azték feljegyzésekben is arról olvashatunk, hogy a vizek a legmagasabb hegyeket is elborítják. Emellett figyelemre méltó, miszerint nemcsak az Ószövetség írja azt, hogy – a 40 napon és 40 éjen át zuhogó eső mellett – felfakadtak a nagy mélység forrásai, hanem a görög hagyományban is – a tenger áradása mellett – víz tört fel a földből. De honnan lett volna elegendő vízmennyiség az egész földfelszín ellepéséhez?

Az utóbbi időkben egyre több bizonyíték igazolja, hogy a felső és az alsó földköpeny határán, a 410–700 km mélyen lévő átmeneti zónában rengeteg víz van elraktározódva. Az első felfedezést a kanadai Albertai Egyetem Graham Pearson geológus, geokémikus vezette kutatócsapata érte el a brazíliai Juína város közelében talált gyémántba zárt gyűrűswoodit ásványdarab tanulmányozásával. A gyémántokról tudnunk kell, hogy nagy mélységben képződnek, majd geológiai folyamatok révén kerülnek a felszínre, a gyűrűswoodit pedig egy igen különös magnézium-szilikát ásvány, mely az átmeneti zónában uralkodó nyomás- és hőmérsékleti viszonyok közepette képződik. Mint Steven Jacobsen amerikai geofizikus kifejtette, olyan, mint a szivacs, mely magába zárja a vizet, van valami nagyon különleges a kristályszerkezetében, ami lehetővé teszi, hogy vonzza a hidrogént, és csapdába ejtse a vizet. Pearson és társai elemzéseik alapján arra a következtetésre jutottak, hogy 1,5 tömegszázalékban tartalmaz vizet, s mivel a tudósok már akkor úgy vélték, hogy 520–660 km-es mélységben a gyűrűswoodit az egyik leggyakoribb ásvány, Pearsonék úgy becsülték, hogy a felszíni vízkészlettel megegyező vízmennyiség található a mélyben, kötött formában.

Később Jacobsen kutatócsapatával több mint 500 földrengés szeizmikus hullámait vizsgálta, melyek áthaladtak a Föld rétegein, sebességük változásaiból pedig kiszámították, milyen kőzettípusokon haladtak át. Megjegyzendő: a földköpeny határfelületeit – akárcsak a többi földburokéit – a bolygó belsejében terjedő földrengéshullámok vizsgálatával állapították meg. Az anyag hirtelen halmazállapot-, sűrűség- és szerkezetváltozási felületein a hullámok sebessége és iránya megváltozik, részben vissza is verődnek, s ezekkel a vizsgálatokkal képet alkotunk planétánk belső szerkezetéről, illetve arról, milyen anyagok alkotják Földünk belsejét. De visszatérve Jacobsenék kutatásaihoz… A földrengéshullámok átmeneti zónában való lelassulása arra derített fényt, hogy nedves gyűrűswoodit található az adott helyen, ami az első komoly bizonyíték lett az átmeneti zóna vízkészletére, bár vizsgálataikat csak az Egyesült Államok területén végezték. Ezt követően viszont kimutatták, hogy ebben az övezetben világszerte rengeteg, egyenként több ezer kilométer kiterjedésű, gyűrűswooditot tartalmazó kikristályosodott mező található. Egy nemzetközi kutatócsoport pedig a gyűrűswoodit víztartalma alapján arra a következtetésre jutott, hogy az említett zóna víztartalmát átlagosan 1 százaléknak lehet becsülni, ez az 1 százalék viszont – a gyűrűswoodit mennyiségét tekintve – akkora vízmennyiséget jelent, mely mintegy 8 km mélységben lepné be a Föld felszínét. S ha figyelembe vesszük, hogy a Csendes-óceán a felszín kb. egyötödét borítja, átlagmélysége pedig 4,2 km, akkor elmondhatjuk, hogy bolygónk belsejében tíz óceánnak megfelelő vízmennyiség található.

De csak ásványokba zárt, kötött víz van a mélyben? Egy 2014-es kutatás, mely a Föld keringésében tapasztalt ingadozásokat és az ehhez kapcsolódó jelenségeket vizsgálta, nagy mennyiségű vizet mutatott ki a földköpenyben. A felfedezést egy másik, ugyanakkor végzett kutatás, majd egy 2017-es kutatás is megerősítette. Andrew Snelling ausztrál geológus szerint pedig a földköpeny zárt térségeiből felfakadó vizek a felszíni vizekkel együtt idézték elő az özönvizet. Ez megmagyarázná a nagy mélységek forrásainak a felfakadását és a legmagasabb hegyeket is ellepő vízözönt. További kutatásokat igényel viszont, hogy mennyi, nem kötött vizet rejt a földköpeny, s miként törhetett az fel a felszínre.

Lajos Mihály