Amerikai külügyminisztérium: Ukrajna katonai finanszírozása nem marad a 2022–2023-as szinten

2024. január 5., 13:09

Az Egyesült Államok nem fogja fenntartani Ukrajna katonai finanszírozását a 2022–2023-as szinten, mivel igyekszik segíteni Ukrajnát saját hadiipari bázisának fejlesztésében – jelentette ki sajtótájékoztatóján Matthew Miller, az amerikai külügyminisztérium szóvivője, akit a Jevropejszka Pravda idéz.

Szerinte az USA nem hiszi, hogy szükség lenne a korábbi szintű támogatás folytatására, mert Washington célja az, hogy segítse Kijevet saját lábára állni, és saját hadiipari bázist kiépíteni úgy, hogy képessé váljon önállóan finanszírozni, előállítani és beszerezni fegyvereket.

„Továbbra is támogatjuk Ukrajnát... addig, ameddig szükséges. Ez nem jelenti azt, hogy ugyanazon a katonai finanszírozási szinten fogjuk folytatni a támogatását, mint 2022-ben és 2023-ban” – fogalmazott.

„De még nem tartunk itt. Azért olyan fontos, hogy a Kongresszus elfogadja a többletfinanszírozásról szóló törvényjavaslatot, mert még nem értük el azt a szintet, hogy Ukrajna csak saját erejére támaszkodva meg tudja védeni magát – hangsúlyozta Miller.

Korábban a Fehér Ház jelezte, hogy nincs pénz újabb katonai támogatásra Ukrajna számára, amíg az Egyesült Államok Kongresszusa jóvá nem hagyja a további finanszírozást.

Ezt megelőzően Joe Biden amerikai elnök a december 29-i Ukrajna elleni nagyszabású orosz rakétatámadást kommentálva hangsúlyozta, hogy a Kongresszusnak mielőbb jóvá kell hagynia a Kijevnek nyújtandó további segélyeket.

December 27-én az Egyesült Államok bejelentette az Ukrajnának nyújtott utolsó 2023-as segélycsomagot 250 millió dollár értékben.

(eurointegration.com.ua/Kárpátalja)