Váradi-Sternberg János tiszteletére avattak emléktáblát Ungváron

Váradi-Sternberg János, az Ungvári Állami Egyetem történészprofesszora, szakíró munkássága előtt tisztelegve az Ungvári Hungarológiai Központban emléktáblát helyeztek el a magyar tudomány napja alkalmából. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Kovács Attila, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának konzulja.

„Ma fejet hajtunk annak az embernek az emléke előtt, aki sok más érdeme mellett mindent megtett azért, hogy az Ungvári Állami, később Nemzeti Egyetemen megkezdődhessenek a magyar nyelvű történelmi kutatások” – mondta a szervezők nevében dr. Zubánics László, az Ungvári Nemzeti Egyetem Ukrán–Magyar Oktatási-Tudományos Intézetének igazgatóhelyettese és a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet elnöke. A megjelentek köszöntése után röviden méltatta Váradi-Sternberg Jánost, a XX. század kiemelkedő személyiségét, aki jövőre lenne 100 esztendős.

Váradi-Sternberg János (Sternberg Jákob) 1924. január 10-én Nagyváradon régiségkereskedő zsidó családban született. 15–16 éves koráig szülővárosában nevelkedett és 1930–1940 között itt folytatta tanulmányait először a zsidó elemi iskolában, majd a gimnáziumban. A zsidóüldözés elől egyik fiú- és lánytestvérével Moldáviába menekült. Később apját és egyik bátyját Auschwitzba hurcolták, ahol meghaltak. A három Sternberg-testvér Besszarábiában talált ideiglenes otthont, így Jákob a Nagyváradon elkezdett 10. osztályt 1941-ben már a besszarábiai Benderiben fejezte be. A Vörös Hadsereg 1940 júniusában elfoglalta Besszarábiát, majd Moldáv SZSZK néven a Szovjetunióhoz csatolták. Az akkor még diák Sternberg Jákob szovjet állampolgár lett. A II. világháború idején az Észak-Kaukázuson, Kubány-vidék településein végzett szezonmunkát, majd Kirgíziában segédtraktorosként dolgozott. 1942–43-ban felvételizett a háború elől a dél-uráli Cskalov (Orenburg) városba áttelepített Kisinyovi (Boguszlavi) Tanárképző Főiskolára. A második világháború befejezése után innen került a leningrádi egyetem történelem karára, ahol három neves tanár – Szemen Okuny, Volodimir Mavrogyin professzor és Jevhen Tarle akadémikus – keze alatt tanult. Első magyar vonatkozású kutatása a Szaltikov-Scsedrin közkönyvtárban talált Hess András Budai krónikája 1473-as kiadásával kapcsolatos. 1949-ben sikeresen befejezte a leningrádi egyetem történelem szakát, és saját kérésére Kárpátaljára irányították, ahol az Ungvári Állami Egyetem Történelem Karán végigjárta a hivatalos ranglétrát: gyakornokként kezdte, tanársegédként, docensként, majd professzorként tanított. Az 1950-es évek elejétől 1992-ben bekövetkezett haláláig publikált, 1958-tól magyar nyelven is, akkor vette fel a szülővárosához való kötődését igazoló Váradi-Sternberg János szerzői álnevet.

1956-ban Kijevben az Ukrán Tudományos Akadémián megvédte kandidátusi disszertációját. Elmélyülten foglalkozott az orosz–magyar és ukrán–magyar irodalmi és kulturális kapcsolatokkal, a kárpátaljai helytörténettel, kiemelten a II. Rákóczi Ferenc vezette kuruc szabadságharccal. Ezekből a témakörökből több mint száz forrásfeltáró tanulmányt és népszerűsítő tudományos cikket közölt a budapesti, moszkvai és a kijevi kiadványokban. Az ismert bibliográfiák a professzor közel 200 publikációját jegyzik, s mintegy 50 szorosan kapcsolódik a kuruc kor történetéhez. A Kárpátaljai Pedagógus-továbbképző Intézet felkérésére felelős szerkesztőként 1989-től részt vett a Magyarország története című segédkönyv szerkesztésében, összeállításában. Helytörténeti írásait a Kárpáti Igaz Szó, a Kárpáti Kalendárium és más kiadványok hasábjain olvashatták.

A tudós-professzor munkásságát még nem összegezték, de életéről és kárpátaljai kötődéséről hamarosan megjelenik egy kiadvány egykori tanítványa, Dupka György összeállításában.

A családtagok közül az unoka, Sternberg Alexander és a menye, Gricán Anna emlékezett vissza. Alexander idézett az általa végzett részletes családfakutatási kiadványból, számos fiatalkori fotót mutatott, s elhozta azt a különleges, 1989-es kitüntetést is, amit nagyapján kívül senki más nem kapott meg Kárpátalján: a Magyar Népköztársaság Csillagrendje elismerést. 1991-ben a történészt Lotz János-emlékéremmel is kitüntették.

Anna legendának nevezte apósát, a tudóst, olyan embernek, aki Istentől kapott kivételes adottságokkal rendelkezett, és aki szóba elegyedett vele, az itta a szavait, örökre megjegyezte azokat.

Az internet segítségével az Amerikában és Izraelben élő rokonok is bekapcsolódtak a rendezvénybe, felidézték gyermekkori emlékeiket.

A család egy Szemán Ferenc Öcsi által készített portrét ajándékozott a központnak.

Az izraelita hitközség rabbija is elküldte a köszönetét, amit Jurij Galpert, az összukrajnai zsidó jótékonysági alap kárpátaljai képviselője tolmácsolt, aki gyermekként személyesen is ismerte Váradi-Sternberg Jánost és családtagjait.

A kiemelkedő történész fiának kolléganője, Ljubov Bondarenko is megosztotta Váradi-Sternberg Jánossal és a családtagokkal kapcsolatos emlékeit, kitért a hungarológiai központ létrehozásában szerzett érdemeire.

– Egy nagyváradi zsidó családból Közép-Ázsián keresztül a leningrádi egyetemen át Ungvárra kerülni és itt magyarul, oroszul, ukránul publikálni, mindenképpen nagy dolog. Ezt a nívót nem ugrotta meg senki a XX. század második felében. Iskolát teremtett, diákokat nevelt föl, olyanokat állított pályára, mint Soós Kálmán, Csatáry György, Dupka György. Azért itt a hungarológiai központban állítottunk emléktáblát, mert főmunkatársként nagyon sokat tett a létrejöttéért, a későbbiekben pedig működéséhez is nagyban hozzájárult – fogalmazott Zubánics László.  

Rehó Viktória