Bornemisza Péter: Siralmas énnéköm...
Siralmas énnéköm tetüled megváltom,
Áldott Magyarország, tőled eltávoznom,
Vajjon s mikor leszön jó Budában lakásom!
Az Felföldet bírják az kevély nímötök.
Szerémségöt bírják az fene törökök,
Vajjon s mikor leszön jó Budában lakásom!
Engömet kergetnek az kevély némötök.
Engöm környülvettek az pogán törökök,
Vajjon s mikor leszön jó Budában lakásom!
Engöm eluntattak az magyari urak,
Kiűzték közőlök az egy igaz Istent.
Vajjon s mikor leszön jó Budában lakásom!
Legyön Isten hozzád, áldott Magyarország,
Mert nincsen tebenned semmi nagy uraság.
Vajjon s mikor leszön jó Budában lakásom!
Ez éneköt szörzék jó Husztnak várában,
Bornemisza Pétör az ő víg kedvében,
Vajjon s mikor leszön jó Budában lakásom!
Vajon mikor lesz nékem házam az jó Budán, a Rózsa-dombon, az víg zöld övezetben? De ne legyen telhetetlen a kárpátaljai magyar deák, örüljön, hogy vagyon hajléka az jó Pest városában! Bornemisza Péter fiatalon írta ezt a versét, egy olyan vészterhes korban, amikor idegen hadak tépték Magyarország testét, olyan időkben, amikor végképpen megpecsételődött a magyarság sorsa, amikor eldőlt, hogy nagy nemzetből kicsik leszünk. Lettünk is, de mi ebbe nem tudunk belenyugodni. Nem is kell. Bornemisza Péter sem nyugodott. Amikor 1541-ben, a hazánkba érkezett török turisták a magyar urak orra előtt elorozták Buda várát, a gyermek költőnek is menekülni kellett. Bornemisza sajnos már nem élhette meg, de végül a török is kitakarodott az országból, hogy helyére üljön a német.
Az időközben eltelt majd félezer év alatt az országrablásba más nációk is bekapcsolódtak, mígnem eljött Trianon guillotine-ja.
Közhely, de igaz, hogy a történelem ismétli önmagát. Folyton, mintha semmi újat nem tudna kitalálni. Ami kezdetben újnak tűnik, arról hamar meglátszik, hogy nem az, csak a sebtében rákent festéket kell megkaparni. Magyarország tekintetében sincs ez másként, ma is vészterhes időket élünk. Szegény Bornemisza Péternek külföldre kellett mennie, mert nem csupán a német és a török üldözte, ráadásul a katolikus magyar uraktól sem várhatott oltalmat. Magyarország, amely a Bornemisza óta eltelt 500 év alatt a töredékére zsugorodott, ma is ostrom alatt áll, délről a félhold kései utódai támadják határát, nyugatról pedig a német jő új, halálos tanokkal. A helyzet csak annyiban változott: ma nem az kérdés, hogy nagyok vagy kicsik leszünk, hanem az, hogy leszünk-e egyáltalán? Keresztények, magyarok, emberek.
Lengyel János
