Játszóházi rokkendroll és nosztalgiaest Kárász Eszterrel

2023. október 14., 08:13 , 1181. szám

Október 10–12. között a Kárpátaljai KultúrKaraván meghívására vidékünkre látogatott Kárász Eszter és csapata, hogy előadásaikkal – ha csak néhány órára is, de ‒ elfeledtessék a hétköznapok nehézségeit, s mosolyt csaljanak a gyerekek és a felnőttek arcára.

A csapat kárpátaljai turnéja Csapon kezdődött, majd Nagydobronyban és Gáton folytatódott, s végül Jánosiban fejeződött be.

Kárász Eszter még gyermekszínészként a Szamárköhögés című filmmel vált ismertté a közönség számára, de játszott színházban, tévében és tagja volt a Magyar Rádió Gyermekstúdiójának is, melynek keretein belül számos hangjátékban szerepelt. Megszűnéséig szereplője volt a Kossuth Rádióban A Szabó családnak és a Darálónak, valamint a Vacka Rádió című hangjátéksorozatnak. Több mint két évtizede tagja a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítványának, ahol dr. Bigyó bohócként jár megnevettetni a beteg gyerekeket, ezáltal elősegítve gyógyulásukat. Az Édith Piaf emlékét idéző Padam című francia sanzonestjével szintén két évtizede járja Magyarországot és külföldöt. Színházi munkái és fellépései mellett zenés foglalkozásokat tart óvodáskorú gyerekeknek, az Eszter-lánc mesezenekarral 2012-től muzsikál, a 2021-ben alapított ESZTETT nevű popzenekarával pedig a könnyűzene, a rock and roll, a szving, a balkáni ritmusok és a világzene sokféle stílusából merítenek.

A Játszóházi rokkendroll címet viselő előadásuk legfontosabb célja, hogy a zene erejével örömöt és felszabadult vidámságot vigyenek a gyerekek mindennapjaiba. A mesevilágba bújó koncerteken történetek elevenedtek meg a zene és természetesen a gyerekek bevonásával. A dalok, hangok, hangszerek mind a mesék szereplőivé váltak, s a kalandokat a gyerekek is alakíthatták saját hozzászólásaikkal, ötleteikkel. Gyerekdalok és kortárs költők megzenésített versei kísérték a résztvevőket útjukon, melynek végére nem volt olyan szereplő, akinek ne csillogott volna szeme a vidámságtól.

A két helyszínen bemutatott Este fess a pesti nő című nosztalgiaesten Kárász Eszter és csapata – Bata István (gitár), Wagner-Puskás Péter (zongora, harmonika) és Szirmai Pál (ütős hangszerek) – a múlt század eleji filmzenék, kuplék, sanzonok fénykorának világába varázsolták a közönséget, ahol a „sokarcú és ezerszínű” nő még igazán nőnek érezhette magát, biztos volt abban, hogy mi kell a szerelemhez, s betekintést adott abba is, hogy a holdvilágos éjszakán miről álmodik a nő hamvadó cigarettavéggel a kezében.

„Végtelen mélységek és magasságok vannak Kárpátalján, megszámolhatatlan gyerekölelés és felnőttkönnycsepp, mosoly és sóhaj, szeretetözön. Valamikor megpróbálom szavakba önteni ezt a sok kavargó érzést” – foglalta össze gondolatait az előadások után Kárász Eszter, hozzátéve: „A szívünk egy darabja itt marad, s egyszer még visszajövünk érte.” A művésznő elmondása szerint a zenével olyan helyekre sikerül eljutniuk a gyerekek és a felnőttek lelkében, ahová egyébként a szavak nehezebben érnek el, s ez olyan dolgokat szabadít fel, melyek által könnyebben kinyilváníthatják érzéseiket.

A Kárpátaljai KultúrKaraván rendezvényei a szórakoztatás mellett jótékonysági jelleggel is bírnak, ugyanis a szervezők a helyszíneken kihelyezett perselyekben összegyűlt adományokkal a háborúban szerettüket elvesztett fiatalokat kívánják segíteni.                       

lexi