A tanúvallomás megtagadásáról

„Ki és mikor tagadhatja meg, hogy vallomást tegyen?”

– Ukrajna Alkotmányának 63. cikkelye, annak is az első bekezdése rögzíti a büntetőeljárás egyik alapelvét, mely szerint nem vonható felelősségre az a személy, aki megtagadja a vallomástételt vagy a magyarázatadást önmaga, családtagjai, illetve azon közeli hozzátartozói vonatkozásában, akiknek körét jogszabály határozza meg. Ezt a rendelkezést Ukrajna Büntetőeljárási törvénykönyvének (Кримінальний процесуальний кодекс України – a továbbiakban Betk.) normái is tükrözik: senkit nem lehet arra kényszeríteni, hogy olyan tanúvallomást tegyen vagy magyarázatot adjon, amely alapjául szolgálhat az ő, közeli hozzátartozói vagy családtagjai bűncselekmény elkövetésével való meggyanúsításának, megvádolásának.

Ezenkívül a Betk. 65. cikkelye szerint nem hallgathatók ki tanúként többek között a védő, a sértett képviselője, a felperes és az alperes képviselője polgári eljárásban, az eljárás alá vont jogi személy képviselője, a büntetőeljárásban felperes sértett törvényes képviselője – a képviselői vagy védői feladataik ellátásával kapcsolatban tudomásukra jutott körülményekről; az ügyvédek – az ügyvédi titkot képező információkról; a közjegyzők – a közjegyzői titkot képező információkról; az egészségügyi dolgozók és más személyek, akik szakmai vagy hivatali feladataik ellátása során betegségről, orvosi vizsgálatról, annak eredményéről, a személy életének intim és családi vonatkozásairól szereztek tudomást – az egészségügyi titkot képező információkról; a papok – a hívők gyónásából nyert információkról; az újságírók – a szakmai jellegű, bizalmas információkat tartalmazó értesülésekről, amelyeket azzal a feltétellel közölnek, hogy az információ szerzőjét vagy forrását nem fedik fel; a bírák és esküdtek – a bírósági határozat meghozatala során felmerült kérdéseknek a tanácskozóhelyiségben történt megvitatásának körülményeiről, kivéve azokat a büntetőeljárásokat, amelyek a bíró (bírák) által tudatosan meghozott igazságtalan ítélettel kapcsolatosak. Általában elmondható, hogy mentesülnek a vallomástételi kötelezettség alól azok a személyek, akik a törvény szerint titoktartásra kötelezettek, valamint a diplomáciai mentelmi joggal rendelkező személyek és a diplomáciai képviseletek munkatársai.

Ennek az alkotmányos jognak alapvetően az a célja, hogy védelmet biztosítson a bűnüldöző szervek esetleges nyomásgyakorlásával szemben. Előfordul, hogy a bűnüldöző szervek törvénytelen módszerekkel „szerezik meg” a tanúvallomást, például fizikai erőszak alkalmazásával vagy pszichológiai nyomásgyakorlással. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlata szerint a hatóságok ilyen eljárása ellentétes az emberi jogokkal, és minden hasonló módszerrel szerzett bizonyíték törvénytelen. Következésképpen, amennyiben a bűnüldöző szervek erőszakot alkalmaznak, az így szerzett információ nem használható fel bizonyítékként a büntetőeljárásban.

Ez következik az Alkotmány 62. cikkelyének 3. bekezdéséből is, amely szerint a vád nem alapulhat törvényellenes úton szerzett bizonyítékokon. Vonatkozik ez azokra az esetekre is, amikor a rendvédelmi szervek képviselői nem ismertetik a személlyel az Alkotmány 63. cikkelyében foglalt jogait, és magára nézve terhelő vallomásra bírják őt.

Összefoglalva, a jogalkotó megteremtette annak lehetőségét, hogy a polgár gyakorolhassa a hallgatáshoz való jogát: az eljáró hatóság képviselője köteles ismertetni a kihallgatandó személlyel a jogait, minekután a kihallgatott eldöntheti, hogy él-e a hallgatás jogával, vagy sem. Csak ebben az esetben tekinthető jogszerűnek a kihallgatás mint nyomozati cselekmény, amelynek eredménye később elfogadható bizonyítékként használható fel.

A vallomástétel megtagadásának tényét rögzítik a tanúkihallgatásról készült jegyzőkönyvben. Megjegyzendő még, hogy a hallgatáshoz való jog nem zárja ki általában a tanúskodás lehetőségét. Ezenkívül, ha valaki mégis úgy dönt, hogy vallomást tesz családtagja vagy közeli hozzátartozója ellen, megteheti.

Ami azt illeti, hogy kiknek a vonatkozásában tagadhatja meg a polgár a vallomástételt, a jogalkotó pontosan meghatározza ezeknek a személyeknek a körét, ezek a családtagok és a közeli hozzátartozók. A Betk. 3. cikkelye szerint közeli hozzátartozók és családtagok a férj, feleség, szülők, mostohaszülők, gyerekek, mostohagyerekek, édestestvérek, nagyszülők, dédszülők, unokák, dédunokák, gyámok vagy gondnokok, gondnokság vagy gyámság alatt álló személyek, örökbe fogadó szülők vagy örökbefogadottak, valamint az olyan személyek, akik együtt élnek, közös háztartást vezetve, kölcsönös jogokkal és kötelezettségekkel rendelkeznek, beleértve azokat a személyeket is, akik együtt élnek, de nem házasok.

A tanúskodás a listán nem szereplők vonatkozásában a tanú kötelessége. Adott esetben az is bűncselekménynek minősülhet, ha valaki megtagadja a tanúskodást, mert egy bűnöző nyomást gyakorol rá, mivel a tanú ilyenkor nem teljesíti közvetlen kötelességét. A „nem tudom”, „nem emlékszem”, „elfelejtettem” stb. típusú válaszok a tanúskodás megtagadásaként is értelmezhetők. Ebben az esetben a vallomástétel megtagadása szintén büntetőjogi felelősséget vonhat maga után a Büntető törvénykönyv 385. cikkelye alapján (a polgárok nem adózó minimális jövedelmének ötvenszeresétől háromszázszorosáig terjedő bírság vagy hat hónapig terjedő elzárás). Ezenkívül jó tudni, hogy a bíró a vallomástétel megtagadásának tekintheti azt is, ha valaki nem általában tagadja meg a vallomástételt, hanem csak valamely kérdésekben.

Felmerülhet a kérdés, hogy egyáltalán megtagadható-e a vallomástétel a bíróság előtt. Mint ismeretes, a bíróságon csak az előzetes vizsgálat szakaszában összegyűjtött bizonyítékok használhatók fel. Következésképpen, ha az eljárás során a polgár élt a hallgatás jogával, akkor a bíróságon sem kell tanúvallomást tennie sem önmaga, sem közeli hozzátartozói, családtagjai ellen.

hk