A honfoglalás

Történelmünk egyik legmeghatározóbb eseménye volt

A Feszty-körkép pompás diarémában mutatja be, miként vonul be – a Vereckei-hágón át – új, végleges hazájába a honfoglaló magyarok főserege. De miért hagyták el őseink addigi otthonukat, az Al-Duna és a Dnyeper közötti Etelközt? És miként zajlott le a honfoglalás? Egy lépésben, 895-ben vagy több lépésben, 862 és 895 között indult meg? Mit tudunk és mit nem tudunk még a honfoglalásról?

A Kr. u. IX. és X. század fordulóján élt német krónikás, Prümi Regino, illetve a Kr. u. 900-as években uralkodó, történetírással is foglalkozó bizánci császár, Bíborbanszületett Konstantin egyaránt a nomád besenyők támadását jelöli meg a honfoglalás okaként, a császár pedig pusztító erejűnek festi le a támadást. Leírása alapján a modern korban nem egy magyar történész is súlyos magyar vereségről írt/ír, mely miatt őseink átmenekültek a Kárpátokon, elhagyva az addigi hazát. Ám sokkal valószínűbb, hogy menekülés helyett tervezett áttelepülés történt egy már addig megismert térségbe. Etelközben élő eleink ugyanis igen aktív külpolitikát folytattak, elsősorban nyugati irányban. 862-ben a Keleti Frank Királyság (a leendő Német Királyság) hűbéresei a morvák szövetségében avatkoztak be a keleti frankok belháborújába, Szőke Béla Miklós magyar régész szerint pedig valamilyen előőrsöt, bázist is létre kellett hozniuk a Kárpát-medencében ahhoz, hogy érdemben be tudjanak kapcsolódni a harcokba. Így a tudós arra a következtetésre jutott, hogy a honfoglalás 862 és 895 között több lépésben indult meg. Az elméletre nincs közvetlen bizonyíték, de tény, hogy őseink 881-ben, 892-ben és 894-ben is részt vettek a Keleti Frank Királyság belharcaiban a Felvidék nyugati részén, Bécs környékén, valamint a Dunántúlon, hadaik felvonulása, illetve küzdelmeik során pedig elég jól megismerték a Kárpát-medencét. Még arra is gondolhatunk, hogy Etelköztől jobban védhető új hazaként tekintettek a Kárpátok hatalmas karéja által övezett területre. Ráadásul ez idő tájt újabb nomád népmozgás történt az eurázsiai sztyeppén. 893-ban I. Iszmil ibn Ahmad, a buharai központú Számánida Emirátus uralkodója megtámadta az országától északra, a Szir-darján túl élő úzokat, és győzelmet aratott fölöttük. Az utóbbiak nyugat felé mozdultak el, megtámadva a besenyőket, akik az úzok előrenyomulása miatt 894-ben átkeltek a Volgán, Etelköztől keletre telepedtek meg, és a magyarság veszélyes szomszédjai lettek. A következő évben a bizánciak felkérték őseinket a bolgárok elleni közös hadjáratra, a magyar csapatok pedig két csatában is győzelmet arattak Simeon bolgár cár fölött, aki viszont gyorsan békét kötött a bizánciakkal, majd eleink ellen fordult, és legyőzte a Bulgáriába behatolt magyar sereget. Egyidejűleg besenyő támadás is érte Etelközt, ám több érv is amellett szól, hogy ez egyáltalán nem volt megrendítő erejű.

A bulgáriai hadjáratban csak két törzs harcosai vettek részt, a többi törzs hadereje komoly erőt jelentett a besenyők ellenében. Egykori kiváló régészünk, őstörténészünk, László Gyula rámutatott, miszerint a honfoglalás kori magyar sírokban a nők és a férfiak aránya nagyjából azonos, nincs nyoma nagy harcosveszteségnek. Sem Anonymus Gesta Hungaroruma, sem krónikáink nem írnak a besenyőktől elszenvedett vereségről. S ugyancsak Etelköz tervszerű kiürítésére utal az állatállomány, a nők, a gyerekek, a betegek, az öregek rendezett átvonulása az új hazába. Mint László Gyula kifejtette, valószínűleg a besenyő hatalom közelsége, állandó fenyegetése miatt döntöttek úgy őseink, hogy áttelepülnek a Kárpát-medencébe, a besenyők pedig egy kisebb betörésüket nagyíthatták fel hatalmas győzelemmé.

Miként zajlott le a honfoglalás? Anonymus Gesta Hungaroruma szerint a fősereg a Vereckei-hágón, a többi sereg pedig az erdélyi hágókon, szorosokon kelt át, s az öreg fejedelem, Álmos Ungváron (pontosabban a mai Ungvártól nyugatra eső ungvári földvárban) adta át a hatalmat fiának, Árpádnak. A Képes Krónika viszont arról ír, hogy a fősereg is Erdélybe nyomult be. Abban viszont mindkét forrás megegyezik, miszerint a honfoglalást Árpád fejedelem vezényelte le, s a fősereg mellett a többi sereget is ő irányította a különböző területek birtokbavételére. Elsőként a Felső-Tisza-vidéket, Erdélyt, a Tiszántúlt és a Duna–Tisza közét foglalták el, mely területek bolgár fennhatóság alatt álltak. Majd 902-ben sor került a keleti frank uralom alatt álló Dunántúl meghódítására, s ezzel egyidejűleg a Felvidék morvák által uralt nyugati részének az elfoglalására (a keleti részt már korábban birtokba vették). Anonymus nagy csatákról is ír, ám a gesta a középkori latinban regényt jelentett, Anonymus hőskölteményt írt, nehéz kihámozni belőle a történeti igazságot. A történettudomány ma úgy tartja, hogy a honfoglalók nem ütköztek komoly ellenállásba. A nyugati gyepűt egészen a bajor földön folyó, a Dunába torkolló Ennsig tolták ki. 907-ben pedig a pozsonyi csatában – ennek megtörténtét korabeli és későbbi nyugati források is igazolják – hatalmas győzelmet arattak a magyarokra törő keleti frank (vagy bajor) hadak fölött, bebiztosítva az új haza birtokbavételét, s ezzel az ütközettel lezárult a honfoglalás hatalmas műve. A sztyeppéken végigvándorló magyar nép végleges otthonra lelt.

Lajos Mihály