Tiszapéterfalva adott otthont a XIII. Jankovics Mária Alkotótábor második turnusának

2023. augusztus 27., 15:00 , 1174. szám

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány által életre hívott Jankovics Mária Alkotótábor immáron tizenhárom éve gyűjti egybe a képzőművészetek iránt érdeklődő kárpátaljai fiatal tehetségeket. Az elmúlt években a program iránt igencsak megnőtt az érdeklődés, így a szervezők már második alkalommal két turnusban szervezték meg az alkotótábort. A program első része Beregszászban zajlott le, míg a második turnusra a szervezők Tiszapéterfalván várták az alkotni vágyó fiatalokat.

A program mindkét helyszínen azonos volt, de a tiszapéterfalvai táborozás során a résztvevők kipróbálhatták a plein air, a kőfestés, valamint a papírmetszés technikáit is.

OttjártunkkorKulin Ágnessel, a Révész Imre Társaság elnökével, a tábor szakmai felelősével beszélgettünk, aki kérdésünkre elmondta:

– Immáron 13 éve szervezünk alkotótábort a kárpátaljai gyerekek számára. Anno hiánypótlás céljából hoztuk létre ezt a rendezvényt. A kárpátaljai szülők látták, hogy nagyon gazdag a tábori programkínálat, tematikus táborokban vehetnek részt a gyerekek, de kifejezetten művészeti, alkotó tevékenységet magába foglaló tábor akkor még nem volt. Amikor megalakult a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány, egymásra találtunk Váradi Natáliával, és egyből jött az ötlet a tábor megszervezése kapcsán. Hiszen a művészeti nevelés volt akkor az egyik rés a kárpátaljai tehetséggondozásban, ami hiányos volt, és akkor különböző programokat kezdtünk elindítani. A Jankovics Mária Alkotótábor volt az első ilyen a programjaink közül, ami a művészeti tevékenységre összpontosít. A név pedig adta magát, hiszen Jankovics Mária volt az, aki folyamatosan alkotásra ösztönözte a gyerekeket, és a képzőművészet világát megszerettette a gyerekekkel.

– Mi a fő célja a tábori programnak?

– Számunkra az egyik fő feladat, hogy az öt nap alatt olyan programot állítsunk össze a 10–16 éves korosztály számára, amelynek a keretében kipróbálhatnak különböző technikákat és ráismerhetnek arra, hogy miben erősebbek. A tábor ideje alatt igyekszünk grafikai, festészeti, szobrászati tevékenységeket is végezni, valamint kézműves-foglalkozásokat is beépítünk a programba. Mindemellett megnézzük, hogy kik azok az alkotóművészek, akiknek jubileuma van, és megpróbálunk reflektálni az ő művészetükre olyan tevékenységekkel, foglalkozásokkal, amelyek a gyerekek számára is élvezhetők lehetnek. Új technikákat ismertetünk meg velük, és próbáljuk mindezt úgy tenni, hogy sikerélményben legyen részük. Ezen az éven két magyar művész is terítékre került: Gulácsy Lajos, valamint Csontváry Kosztka Tivadar. Ezenkívül a Lumiere testvérek tevékenységével is megismerkedtek a fiatalok, valamint Gustave Eiffelnek is jubileuma van, így ezeknek a művészeknek a technikáit is bemutattuk, valamint az egyik leghíresebb pop-art művész, Roy Lichtenstein képi világa is beépült a programba.

– Második turnusként szerveztétek meg a tábort. Ez azt jelenti, hogy túljelentkezés volt?

– A táboroknak létszámlimitje is van, ami maximum ötven fő. Az első turnus előtt 96 regisztrált jelentkezőnk volt. Már korábban is megszületett a gondolat, hogy ha ilyen nagy az érdeklődés, bővíteni kellene a tábort. Tavaly először megszerveztük itt, a Tiszaháton is, így idén már másodszor került sor Tiszapéterfalván a második turnusra. Ez egy másabb környezet, aminek megvan a maga különlegessége, és már korábbról is tudjuk, hogy van itt hagyománya a művésztáboroknak is. Ebbe a táborba leginkább a Nagyszőlősön és környékén, magyarlakta településeken élő gyerekek érkeztek. Míg Beregszászban inkább a Beregszászi és Munkácsi járás településeiről voltak résztvevőink.

           

            A tábor során a gyerekek művészetek iránti hajlamait 6 szakember fejlesztette: Kulin Ágnes, a Révész Imre Társaság elnöke, a tábor szakmai felelőse; id. Hidi Endre szobrász, keramikus; Kovács Gyöngyi, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanára, beregszászi kézműves; Kutasi Csaba, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola művészeti részlegének laboránsa, Néger Krisztina, a „PADIJUN” Kárpátaljai Megyei Gyermek- és Ifjúsági Alkotói Palota dekorációs, ajándéktárgy-készítő és formatervező, szakkörvezető tanára, valamint Ruszin Noémi festőművész. A program zárásaként a táborozók egy összegző kiállítással koronázták meg a hetet,amely agusztus 14–19. között zajlott le. A kiállítás keretében megtekinthetővé váltak az egész hét alatt elkészített kézműves alkotások.

ev