Középpontban a kárpátaljai turizmus helyzete

2023. augusztus 27., 08:26 , 1174. szám

Kárpátalja turisztikai életének és a kárpátaljai turizmus újraindításának lehetőségei címmel szerveztek szakmai konferenciát Tiszacsomán augusztus 26-án. Az eseményen a megjelentek a jelenlegi nehéz körülményekre reflektálva keresték közösen a lehetőségeket és utakat a kárpátaljai magyar turisztikai élet újraindítása céljából.

Mester András, a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács elnöke elmondta: „A konferencia egyben nyitórendezvénye is a ViaTisa nevezetű programunknak, mely egy szoftpályázat keretén belül valósul meg, amit Fehérgyarmat önkormányzatával közösen bonyolítunk le. Ennek az egyik prioritása, hogy szeptember–október folyamán tíz képzést fogunk szervezni, ahol harminc fő vehet majd részt. A jelentkezés bárki számára nyitott. Azt tervezzük, hogy több helyszínen szervezzük majd meg a képzési alkalmakat, ebből adódóan a jelentkezők számára is könnyebb lesz a részvétel. A kárpátaljai falusi turizmus a Covid-járvány, majd a háború miatt bezárt, nem nagyon fogadnak vendégeket. A nyár folyamán megjelentek a belső turizmus által a látogatók, de sajnos ez nem elegendő arra, hogy a falusi turizmus megnyissa kapuit. Mindenki készen áll a nyitásra, de egyelőre 70-80 százalékban zárva tartanak a falusi vendéglátó egységek. Bízunk benne, hogy a háború után minden újra elindulhat. Ez a konferencia egyben erre a problematikára is próbál reflektálni.”

Dr. Berghauer Sándor, a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács alelnöke, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola docense, a konferencia előadója szerint a kárpátaljai magyar turizmus szerves része az ukrajnai, kárpátaljai turizmusnak. Mint mondta: „Gyakorlatilag azzal tudunk gazdálkodni, ami helyben van. Fel kell mérnünk azokat lehetőségeket, erőforrásokat, amelyek helyben vannak. Ezeket hasznosítva kell a turizmussal foglalkozóknak végiggondolni, hogy milyen pluszattrakciókat tudnak biztosítani az idelátogató turisták számára. A turisztikai piac a háború miatt megváltozott, és csak a belső turizmus működik. A mi régiónkban nagyon kevés a turisztikai attrakció, tehát valamilyen többletet kell adnunk az ideérkezőknek. Van számos olyan forrás, amelyet fejleszteni lehet, innovatívvá lehet tenni. Ezért szükséges az, hogy ezen közösen gondolkozzunk, és elkezdjünk tenni is ezeknek a lépéseknek az irányában.”

Dr. Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke, megyei tanácsi képviselő köszöntőjében kiemelte: „A főiskola igazodik a kárpátaljai fejlesztési tervhez és irányokhoz. Mivel Kárpátalján a nehézipar a jövőben sem elképzelhető, ezért mi is a turisztika fejlesztéséhez igazodva alakítottuk ki az oktatási koncepciónkat. Mindez többszintű. Az éven a Kárpátaljai Magyar Líceum létrehozásával szintén ebbe az irányban léptünk egyet, itt már elkezdődik azzal, hogy a testnevelés szakon belül lovaglást lehet majd tanulni a gyerekeknek, ez megnyitja a lovas turizmust. Hiszen a jövőben szükséges az új programok és attrakciók ajánlása a turisták számára, hogy évente visszajáró klientúra legyen. Kárpátalja sajnos mindebben még nincs kiaknázva. A másik lehetőség a vízi turizmus, amely még szintén kiaknázatlan terület. A sportturizmusban is nagyon sok lehetőség van még Kárpátalján. A Covid és a háború mindenkit ráébresztett arra, hogy újra kell gondolni a turizmus szervezését a vidéken. A saját narratívánkat pedig érthetővé kellene tenni mindenki számára. Ehhez arra lenne szükség, hogy a már meglévő emlékhelyeknél megjelenjenek a QR-kódok, amelyek pontos leírást adnak egy-egy szoborról, épületről. Ezzel is foglalkozni szeretnénk.”

A konferencia keretében szó esett a határ menti turisztikai együttműködésekről, a kárpátaljai falusi vendéglátókról, tematikus útvonalakról a vidéken, valamint a turisztikai élet helyzetéről, mely témákat a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Földtudományi és Turizmus Tanszékének adjunktusai és docensei vázoltak fel.

A program a Fehérgyarmat központú Felső-Tisza Vidéki Többcélú Kistérségi Társulás és a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács közös határon átnyúló projektje, mely a HUSKROUA pályázati program keretében valósul meg.

EV