A rejtélyes Bermuda-háromszög

2023. augusztus 22., 13:08 , 1172. szám

Az Atlanti-óceánnak a Bermuda-szigetek, Miami és Puerto Rico által határolt, 700 ezer négyzetkilométer kiterjedésű területe széles körben egyet jelent a rejtéllyel. Az 1800-as évek közepétől napjainkig mintegy 50 hajó és 20 repülőgép tűnt el itt, méghozzá a többségük nyomtalanul. Ez a tengerrész a hírhedt Bermuda-háromszög, ám lehet, hogy rejtélye nem is annyira megmagyarázhatatlan.

A talán legnevezetesebb eltűnési esetre 1945. december 5-én került sor. A floridai Fort Lauderdale-i légi támaszpontról délután 14.10-kor szállt fel a 19. repülőraj öt Avenger torpedóvetőgépe, hogy egy hadgyakorlat során bombázzanak meg néhány homokzátonyt. Az irányítótorony 17.59-ig kapcsolatban volt a rajjal, ám ekkor a rádiókapcsolat megszakadt. Nagyszabású mentőexpedíció indult a felkutatására. Az első keresőgép 18.20-kor emelkedett a levegőbe, majd mások is bekapcsolódtak a mentésbe, köztük 19.27-kor egy Martin Mariner hidroplán, ám ennek is nyoma veszett, akárcsak az öt torpedóvetőnek. Mi történhetett velük?

A Bermuda-háromszögben nyomtalanul eltűnt repülőkről és hajókról több fantasztikus elmélet kering: földönkívüliek általi elrablás, az elsüllyedt Atlantisz még működő technológiájának a zavaró hatása, a negyedik térdimenzióba való átkerülés stb. De visszatérve a 19-es rajhoz és a Martin Mariner hidroplánhoz, eltűnésükre természetes magyarázat is adható, sőt ez a valószínűbb. Taylor hadnagy, rajparancsnok már másfél órával az eltűnés előtt jelezte az irányítótoronynak, hogy mindkét pörgettyűs iránytűje meghibásodott, és nem tudja, hol lehetnek. A rádióüzenetekből kiderült, hogy a raj eltévedt, s Taylor az este beállta után küldött utolsó üzenetében jelentette: amint minimumra csökken az üzemanyaguk, a vízre teszik a gépeket. Repülőnövendék-pilótáival együtt ugyanis a nyílt óceán fölé ért. Ám az Avengerek üresen is több mint négy és fél tonnát nyomtak, így egykettőre elsüllyedtek, s mivel viharos volt a tenger, a repülőszemélyzetek is odavesztek. A Martin Mariner hidroplánok pedig könnyen felrobbantak, s a Gaines Mills gőzhajó legénysége 19.50-kor látott is egy robbanást az égen, ott és akkor, ahol és amikor a hidroplánnak épp tartózkodnia kellett, majd a hajó áthaladt egy olajfolton. Igazi rejtély viszont a Sandra Ariel repülőgép 1949. január 15-i eltűnése. Elegendő üzemanyaggal, jól karbantartott állapotban, csendes időben repült, majd hirtelen nyoma veszett. Emellett feljegyzések szólnak legénység nélkül talált hajókról, illetve hajókról, melyek legénysége halott volt, külsérelmi nyomok nélkül, a fedélzeti műszerek pedig „meg voltak bolondulva”.

Az eltűnt járművek között van, amelyiknek a roncsait felfedezték, viszont tényleg nagyon gyakoriak a nyomtalan eltűnések, melyekre azonban természetes magyarázatok is adhatók. A Bermuda-háromszögben a tengerfenék általában 5 km mély, és itt húzódik a Puerto Rico-árok, melynek legmélyebb pontja 8 380 m. Sok roncs roppant mélységbe süllyedhetett. A térség hírhedt a hirtelen időváltozásokról, emellett évente több viharszezon van, gyakoriak a hurrikánok, s több eltűnés kapcsolatba hozható a viharokkal. A háromszög nyugati szélén hömpölyög végig a Golf-áramlat, mely szétsodorhatja a roncsokat, melyek aztán elsüllyednek. A rejtélyesebb eltűnésekre pedig több tudományos elmélet született. Óriáshullámok alakulhatnak ki, melyek akár 200–300 m-es magasságot is elérnek, így nagy hajókkal is végeznek. A kontinentális talapzat rétegei metánt is tartalmazhatnak, a kitörések során feltörő metánbuborékok pedig hajókat süllyesztenek el. Óceáni vízkitörések is állhatnak a háttérben, melyek elképesztő erővel és sebességgel ragadnak magukkal mindent, ami az útjukba kerül, ráadásul igen gyakoriak Florida partjainál. Vlagyimir Azsazsa orosz oceanográfus szerint pedig viharok alkalmával infrahangok keletkezhetnek. Ezek „enyhébb” esetben pánikhoz és menekülési kényszerhez is vezethetnek, melyek miatt a legénység a vízbe veti magát, míg súlyosabb esetekben szívmegállást okoznak, illetve akkora rezgésbe hozzák a vízi és légi járműveket, hogy az irányításukhoz szükséges berendezések is károsodásokat szenvednek, sőt akár teljesen szét is rázódhatnak a hajók és a repülők. Az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási Hivatal (NOAA) hullámterjedéssel foglalkozó tudósai megállapították, hogy viharok alkalmával megnő az infrahangok teljesítménye, s a fellépő hanghullámok több ezer kilométerig is elhatolhatnak. Dr. Freman Hall, a NOAA hullámterjedési laboratóriuma légköri akusztikus programjának a vezetője elismerte, hogy komoly viharok előidézhetnek olyan jelenségeket, melyek veszélyesek lehetnek az emberekre nézve, franciaországi kísérletek pedig azt bizonyítják, hogy az infrahangok a hajókat is károsíthatják.

Egyébként rejtélyes eltűnések a világóceán más pontjain is bekövetkeznek, Karl Kruszelnicki ausztrál író és tudománykommunikációs szakember pedig úgy nyilatkozott a kérdésben, hogy a Lloyd’s of London biztosítótársaság és az amerikai parti őrség szerint az amúgy igen forgalmas Bermuda-háromszögben az eltűnt járművek száma százalékos alapon ugyanannyi, mint bárhol a világon. Különleges hely-e hát a Bermuda-háromszög? Ki tudja…

Lajos Mihály