Örömtüzek a hegyeken

A kurdok és a „nagy sárkány”

A kb. 46-48 millió lelket számláló kurd nép a Közel-Kelet hontalan nemzete, hiszen Törökország, Irán, Irak és Szíria osztozik az általuk lakott területen. Ám e hazátlan nemzet – mely csak Irakban rendelkezik területi autonómiával – igen nagy és fényes múltra tekint vissza, évente pedig örömtüzeket gyújtanak hegyeiken egy legendás esemény emlékére, arra, hogy őseik egykor legyőztek egy „nagy sárkányt”, s mint megannyi legendának, ennek is van történelmi alapja, a felmenőik sorába tartozó médek jó 2600 évvel ezelőtt valóban legyőztek egy „nagy sárkányt”: a kegyetlenségéről hírhedt Asszír Birodalmat.

Az indoiráni népek közé tartozó kurdok őstörténete mintegy négyezer évre nyúlik vissza, magukat a gutik és a médek utódainak tekintik, a legtöbb történész szerint a médek leszármazottjai, de emellett a guti eredet is valószínű, ugyanis népnevük minden bizonnyal a gutik nevéből származik. Az utóbbiak Kr. e. 2200 körül a Zagrosz-hegységből zúdultak le a Folyamközbe, megsemmisítve a Földközi-tengertől a Perzsa-öbölig terpeszkedő, a dél-mezopotámiai sumér város­államokat is meghódító Akkád Birodalmat. Rövid időre ők váltak Mezopotámia uraivá, ám előbb a sumérek vetették le magukról a guti igát, majd a nyugatról támadó amoriták csapásai alatt meg is semmisült a gutik állama. A Folyamköz egészét a sumérek vonták uralmuk alá, ám mind több sémi törzs települt be Sumérbe, s miután az elámiak inváziója megroppantotta az ősi országot, egy sémi államalakulat, az Óbabiloni Birodalom vált Mezopotámia középső és déli részének az urává, a sumérek pedig beolvadtak a sémik tengerébe. Megjegyzendő: az Anatóliai-fennsíktól délre, illetve az Iráni-fennsíktól délnyugatra húzódó területet – az ismeretlen eredetű elámiakat, suméreket és hurrikat leszámítva – sémi népek lakták, s közéjük tartoztak az Észak-Mezopotámiában a Kr. e. II. évezredben államot alapító asszírok is, akik rövid időre a lótenyésztés és a lovas harcászat terén a Közel-Kelet mestereivé vált hurrik uralma alá kerültek, ám miután Kr. e. 1400 körül a Kis-Ázsiában felemelkedő Hettita Birodalom megsemmisítő vereséget mért a hurrikra, az asszírok is fellázadtak, kivívták önállóságukat, kétszáz év múltán pedig a Folyamköz egész északi részére kiterjedő birodalmat hoztak létre.

A megannyi államot megsemmisítő, a Hettita Birodalmat is szétforgácsoló bronzkor végi politikai-gazdasági összeomlás, valamint Babilónia meggyengülése után aztán eljött a lovas harcászatot már a hurriktól eltanuló, majd továbbfejlesztő, továbbá fejlett ostromtechnikát kifejlesztő asszírok ideje. Kr. e. 900 körül minden irányban terjeszkedni kezdtek, s míg korábban méltányosan bántak a behódolt népekkel, addig most már egyre kegyetlenebbekké és vérszomjasabbakká váltak. Tudták ugyanis, hogy a városlakók könnyebben lázadnak fel, mint a falvak népe, mely utóbbiakat könnyebben kordában lehetett tartani. Nem csoda, hogy több város a puszta hírükre behódolt, s inkább nyögték a súlyos adókat, csak hogy megmaradjanak. Emellett az asszírok egész népeket tereltek el végtelen gyalogmenetekben szülőföldjükről, nem egyet szét is telepítve más népek között, hogy elszakítsák őket gyökereiktől, a menetekből kihulló gyengéket, betegeket pedig egyszerűen megölték. S bár a szintén meghódított babilóniaiakkal kezdetben kíméletesebben bántak, később őket is egyre kegyetlenebb elnyomás alá vetették. A Kr. e. VII. század első felében pedig Egyiptomot is meghódították, ám a fáraók országának volt annyi ereje, hogy két évtizedes megszállás után lerázza a rabigát. De Asszíria így is Észak-Arábiától Kis-Ázsia keleti feléig, a Földközi-tengertől az Iráni-fennsíkig terjedt, ám az utóbbi helyen találkoztak végzetükkel, a médekkel.

Ez a történelem színpadán a Kr. e. II. évezredben feltűnt indoiráni nép kezdetben nem tűnt nagy falatnak. Kilenc fejedelemségre osztódva lakta a mai Irán északnyugati részét, s épp az asszír betörések kovácsolták össze őket. Daiakku király a Kr. e. VIII. században meg­alapította a Méd Birodalmat, melynek Ekbatana (a mai Hamadán) lett a fővárosa. A valószínűleg szintén indoiráni kimmerekkel, majd a történelembe a szó szoros értelmében bevágtató szkítákkal szövetkezve kétszer is visszaverték az asszírok támadását, s bár a második hadjárat után a szkíták volt szövetségeseik ellen fordultak, és meghódították a Méd Birodalmat, II. Uvakhsatra visszavívta annak önállóságát, majd hatalmas, jól szervezett hadsereget építve fel Kr. e. 619-ben elhatározta az Asszír Birodalom lerohanását. Az ekkor már az egész Iráni-fennsíkra kiterjedt méd állam uralkodójaként szövetségre lépett az önállóságát hét évvel korábban visszaszerző Babilónia királyával, Nabu-apal-uszurral, és megindította hadait Asszíria ellen. Kiváló hadvezérnek bizonyult, első lépésben elfoglalta a mai Kirkuk környékét, majd továbbvonulva a Tigris mentén még ugyanabban az esztendőben bevette Assurt, az ellenséges birodalom korábbi fővárosát, Kr. e. 612-ben pedig a babilóniaiakkal együtt Ninuát (ismertebb nevén Ninivét), az új uralkodói székhelyet is. Az utolsó asszír király, Assur-uballit Harránba menekült, ám Kr. e. 609-ben végső győzelmet arattak fölötte, és felszámolták birodalmát, melynek északkeleti része a médeké, míg a délnyugati része a babilóniaiaké lett. Magterületét még sokáig Asszíriának nevezték, de lakói hamarosan beolvadtak a nyugat felől bevándorló arameusok tömegébe.

Közben Médiában II. Uvakhsatra elhunyta után fia, Istuviga uralma idején béke és nyugalom honolt, ám a Kr. e. VI. század derekán a mai Irán déli részén élő perzsák, a médek addigi vazallusai fellázadtak, II. Kurus királyuk győzelemre vezette őket, és megalapította az Óperzsa Birodalmat, melyben immár a médek lettek a perzsák vazallusai. Ezzel pedig új fejezet kezdődött a történelemben.    

Lajos Mihály