A Kadubec patak

Elvesztett Ungvár

Egy adott hely történetét a helynevének, azaz a régi történelmi nevének köszönhetően őrizheti meg. Itt van például a Kadubec. Ez a szó sugall egyáltalán némi információt az ungváriak többségének? Szerintünk nem, de az 1863-as térképen így van megjelölve az a domb, amelyet ma egyszerűen sahtainak vagy az Ungvári Nemzeti Egyetem Botanikus Kertjéhez tartozó erdőnek nevezünk. Nagyszerű lenne visszaadni ennek a hegynek a történelmi nevét. De ma nem erről lesz szó, hanem egy másik Kadubecről – egy kis patakról, amely a sahtai dombról indult, a jelenlegi elkerülő út mentén megkerülte azt, majd a Bercsényi utca felé, onnan a Bacsinszky, a Drugeth, az Árok (Jarok) utcák irányában folyt, végül a Kis-Ung-csatornába torkollott.

Szova Péter az Ungvár története (1937) című könyvében ezt írta: „A Kárpátok város fölé emelkedő utolsó nyúlványán ered a Kadubec (más néven Kadlubec) patak. Kezdetben ez a patak a Petrovecka úton folyt, át a Cigány táboron, tovább a Fáraó (ma Bacsinszky) utcán, majd a Drugeth és a Folyó (Jaroki) utcában, valamint a Savanyú Víz Fürdő mellett a malomcsatornába ömlött. Korábban annyira bővizű volt, hogy gyakran okozott árvizeket, amelyek elárasztották a vele szomszédos városrészeket.”

A Kadubec valóban egy vad természetű patak volt. A XIX. századi helyi lapok azt írták, hogy az év nagy részében ez a kis patak teljesen ártatlannak tűnt, és nyáron csaknem kiszáradt. Ránézve nehéz volt elhinni, hogy képes volt bárminemű problémát okozni a helyi lakosoknak, de közben a Kadubec nemegyszer megmutatta, hogy olyan ereje van, amellyel képes házakat lerombolni. Mellesleg részben ez a patak volt az oka egy másik városi helynév keletkezésének – a Mocsár utca nevének. Tudták, hogy Ungváron melyik mai utca viselte sokáig ezt a nevet? Ma Bercsényi utca néven ismerjük, de csak 1892-ben vált azzá, előtte a Mocsár (Bolotyana) nevet viselte. Egyértelmű, hogy egy tiszta és rendezett utcát nem neveznének így. A mocsár állandóan megjelent ott a Kadubec miatt, amely az utca feletti dombokról lefolyó vizekkel egyesülve folyamatosan elmosta az utat, járhatatlan területté változtatva azt. Csak a központhoz közelebb volt többé-kevésbé tiszta az utca.

Visszatérve a Kadubechez, megjegyezzük, hogy esőzéskor nagyon gyorsan megtelt vízzel, amely a környező hegyekből ömlött bele, és gyorsan áramlott a város központi részébe. Számos kanyarjában és a Kis-Unggal való találkozásánál öntött ki a leginkább. A legszélesebb medre a XIX. század végén alakult ki az Árok utca udvaraiban, amelyek akkoriban a Kadubec patak által elmosott lejtős árkok voltak. Azon a helyen, ahol a patak a Kis-Ungba ömlött, mocsaras terület volt, amely ritkán száradt ki teljesen.

A Kadubec patakon megszokottak és meglehetősen gyakoriak voltak a kisebb árvizek. Évente többször a hóolvadás vagy a heves, hosszan tartó esőzések során a patak valódi folyóvá változott, és elárasztotta a Mocsár és a Hajnal utcákat (ma Bacsinszky). De néhány évente előfordultak olyan esetek, amelyek miatt a város lakossága nagyon tartott a Kadubectől, mert az tomboló patakká változott.

Így 1879 júniusában a város talán a legnagyobb feljegyzett árvizet élte át a Kadubec patakon. Aznap Ungvárt heves nyári felhőszakadás érte el, amely egész nap tartott. Este 20 óra körül kiderült, hogy a városlakókra kemény éjszaka vár, mert a Kadubec gyorsan megtelt vízzel és kiöntött. Azon a helyen, ahol a Kis-Ungba ömlött, a víz felgyűlt, és a jelenlegi Fedinec utcára, valamint a Korjatovics térre öntött ki. Pánik kerítette hatalmába a belvárost: az emberek jajveszékelve mentették a holmijukat, az udvarokon tehetetlenül sírtak az állatok, folyamatosan kongatták a templomok harangjait. 21 órakor a víz szintje néhol 3 méteresre emelkedett, a város központját egyre jobban elöntötte az ár, 22 órakor a víz elérte a mai Volosin utca elejét és a Duhnovics utcát. Ezek az utcák ma olyan messze vannak a víztől, hogy nehéz elképzelni őket az árvíz epicentrumában.

De nem ez volt az összes baj, mert a Kálvária-hegy esővize is egy patakba gyűlt össze, amely lezúdult a Szobránci utcára, és elöntötte az udvarokat. Az elöntött utcák lakói megpróbálták menteni bútoraikat, holmijukat, mindent a padlásra vittek, és maguk is oda húzódtak. De a vályogházak lakói összegyűjtötték a legértékesebb és legszükségesebb dolgokat, és a lehető leggyorsabban elmenekültek onnan. Mindezt azért, mert a vályogházak gyorsan átáztak és összedőltek, vagyis nagyon veszélyes volt ott tartózkodni. Odakint már besötétedett, a városlakók holmijukkal és gyermekeikkel a vízben bolyongtak, s igyekeztek biztonságos és száraz helyre jutni. A károsultakat rokonok vagy ismerősök fogadták be azokon az utcákon, ahová a víz nem ért el.

Eközben a Kadubec szintje éjfélig emelkedett, majd rohamosan csökkenni kezdett. Reggel a patak ismét a visszatért a medrébe, de a városlakók szeme elé iszonyatos kép tárult: 8 ház teljesen elpusztult, sok balesetveszélyes állapotba került és lakhatatlanná vált; az utcákat és udvarokat vastag sárréteg borította.

Az eset után a városi hatóságok úgy döntöttek, hogy gátat építenek a Kadubec egyes részein, és ezzel egy időben megkezdődött a patak folyásának megváltoztatására irányuló terv kidolgozása. 1890-ben az Ung c. újság ezt írta: „A Kadubec patak hosszú ideig rémületet jelentett a város északi részén, heves esőzések során házakat döntött össze a Domonyai utcában. Most ezt a pusztító áramlást megregulázták, a Savanyú Víz közelében lévő mocsár eltűnt, és a kőfalak közé szorított víz nyugodtan befolyik a csatornába (Kis-Ung). Széles gyalogút épül a kiszáradt területen.” Ebben a kiadványban azt írják, hogy a város kiköveztette az Árok utcai gödör falait, így lecsapolta a sokéves mocsarat azon a helyen, ahol a Kadubec a Kis-Ungba ömlött. Ezek a munkák súlyos anyagi terhet jelentettek, ezért a Kadubec szabályozása fokozatosan, néhány száz méterenként történt. A belvárostól távolabb a meder már nem kövekkel, hanem deszkákkal volt kirakva. Nem kell azonban azt gondolni, hogy e munkálatok megkezdése után az árvizek egy csapásra megszűntek. 1892-ben, az esőzések idején a Kadubec ismét elárasztotta a Hajnal (Bacsinszky) és a Drugeth utcák házait. 1893-ban pedig az árvíz ereje szinte megismételte az 1879-esét, elárasztotta az egész piacot a Széchenyi téren (ma Korjatovics tér).

Más megoldást kellett találni a problémára, ezért 1903-ban a város megállapodott az erdőgazdálkodási főosztállyal a Kadubec patak új csatornájának lefektetésére irányuló munkálatok közös finanszírozásáról Domonya határában. 1904-ben a munkálatok egy gát építésével fejeződtek be, amely a Kadubec vizét egy mély erdei árokba terelte (később a medret a zsidó temető mellett alakították ki, ahol a csatornába vezették a jelenlegi Onokóci és Kanalyna-Naszipna utcák környékén). De a régi csatorna akkor még megmaradt az esővíz elvezetésére. Pontosan 10 évig semmi probléma nem volt vele. Ez lehetővé tette a Bacsinszky utca kialakítását és rendezését ott, ahol korábban a Kadubec folyó három méter széles medre volt. Ott betoncsatornát fektettek le, amelyre aszfaltozott járda került. Ugyanolyan csatorna jelent meg az Árok utcában. A Mocsár utca is összehasonlíthatatlanul tisztább lett a Kadubec eltűnésével, bár az ottani régi gát jóval korábban, már a XIX. század végén javított a helyzeten. Aztán az út mentén vízelvezetőt építettek, az úttestet macskakővel borították, a lakosok pedig azt kérték a városvezetéstől, hogy változtassák meg az utcájuk nevét, mert szerintük az már nem aktuális. Így kapta az utca a város egykori uráról, gróf Bercsényi Miklósról a nevét.

Nos, amikor a városban már régen elfelejtették a Kadubec erejét, akkor újra hallatott magáról. 1913. augusztus 7-én éjszaka heves felhőszakadás volt. Olyan erős, hogy a hegyekből a víz a régi útvonalra „emlékezve” a leszűkített medrén át a Hajnal utcára zúdult, onnan pedig a Drugeth és az Árok utcába. Az emberek az éjszaka közepén rémült kiáltozásra ébredtek: „Ébredjetek, árvíz van!” Mire megdörzsölték a szemüket, már elöntötte a víz az udvarukat. A városlakók kára hatalmas volt, ezért természetesen rettenetesen megharagudtak a városi hatóságokra, akiket a városi mérnökökkel együtt silány munkával vádoltak meg. Az újságok azt írták, hogy a betoncsatornát évek óta nem tisztították meg a dombokról lemosott és lerakódott szennyeződésektől és kövektől, így az nem tudta elvezetni az esővizet. Ám a mérnökök azzal mentegették magukat, hogy ez nem az ő hibájuk, a csatornarendszer másodpercenként 1 400 liter vizet képes átereszteni, ami több, mint a legpusztítóbb árvíz idején. Aztán kiderült, hogy a Hajnal utcai csatornát macskakövek és deszkák tömítették el, ami gátolta a víz átfolyását. Ezt eleinte véletlennek hitték, de pár nap elteltével ismét esett az eső, és ismét megjelent a Kadubec. Ezúttal egy nagy ládát találtak a csatornában, így a rendőrség azt gyanította, hogy valaki szándékosan zárta el a víz útját.

Amikor a patak medrét a zsidó temető mellett a csatornába terelték, javult a helyzet. Szova Péter azt írta, hogy a vízrajzi viszonyok ezen a területen megváltoztak, így a Kadubec idővel kiszáradt. Az 1930-as években ez a név megjelent a sajtóban, de akkor valamiért a Kis-Ungnak a Savanyú Víztől az új postaépületig terjedő szakaszát nevezték Kadubecnek. 1937-ben a városi hatóságok három új utcának adtak nevet „a Bercsényi utca végén”. Az egyiket Kadubec utcának hívták, de az akkori térképeken ezt nem rögzítették, így ma már nehéz megmondani, hogy pontosan hol is volt. Így tűnt el ez a helynév idővel. Eltűnt a patakkal együtt, melynek medre zavarni kezdte az embereket.

Tetyana Literáti, Pro Zahid/Rehó Viktória