Gyerekek és felnőttek is tanulnak magyarul Lembergben
Számítógépek a lembergi magyar szövetségnek
Két korszerű asztali számítógéppel és két laptoppal támogatta a Lembergi Magyarok Kulturális Szövetségét a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ), a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, valamint a Magyarok Kenyere Alapítvány. A kezdeményezés keretében több ukrajnai szervezet is kap számítógépeket, mondta el Bacskai József ungvári magyar főkonzul április 12-én, amikor átadta az eszközöket Szarvas Gábornak, a Lembergi Magyarok Kulturális Szövetsége elnökének.
Szarvas Gábor elmondta, hogy irodájuk felújítása után szükségessé vált a számítógépek cseréje is, hisz már harmincéves eszközöket használnak. Az irodában működik a vasárnapi iskolájuk, ahol magyar kötődésű gyermekek és felnőttek egyaránt tanulnak magyarul. A tananyagnak a mai kor igényeinek megfelelő előkészítéséhez és oktatásához is szükség volt a korszerű eszközökre, valamint a szövetség más jellegű tevékenységének megkönnyítése miatt is.
Bacskai József főkonzultól megtudtuk, hogy néhány hónappal ezelőtt meglátogatták a lembergi magyarokat a székházukban, irodájukban, amelyet az elmúlt évben áldozatos munkával felújítottak. Ott látták, hogy ősrégi eszközök, monokróm monitorok vannak, amit ideje lenne már lecserélni, hisz a gyerekek azoknál a monitoroknál tanulják a magyar nyelvet a vasárnapi iskolában. A főkonzul ezt elmondta Jakab Istvánnak, a Magyar Országgyűlés alelnökének, a MAGOSZ elnökének, akinek kezdeményezésére, az említett szervezetek jóvoltából a lembergi magyarok mellett a szolyvai magyar iskola és a Hmelnickiji Magyarok Szent István Egyesülete is kap korszerű számítógépeket.
dózsa