A Legfelső Tanács küldöttsége részt vesz az Interparlamentáris Unió közgyűlésén Bahreinben

2023. március 10., 17:09

A Legfelső Tanács delegációja március 11–15-én a bahreini Manámában részt vesz az Interparlamentáris Unió (IPU) 146. közgyűlésén – jelentette az Interfax–Ukrajina hírügynökség.

„Az ukrán delegáció... eltökélt szándéka, hogy határozottan beszél más országok képviselőivel Ukrajnáról. Minden lehetőséget meg fogunk ragadni, hogy elmondjuk az igazságot, és egyesítsük a világot győzelmünk és az igazság helyreállítása érdekében” – idézi a parlament honlapja Olekszandr Kornyijenkót, a delegáció vezetőjét, a Legfelső Tanács elnökének első helyettesét.

Kornyijenko a tervek szerint március 12-én, vasárnap szólal fel a közgyűlés általános vitájában. A látogatás programjában számos kétoldalú találkozó is szerepel a Legfelső Tanács küldöttsége és világ parlamentjeinek képviselői között.

Az Interparlamentáris Unió (IPU) a nemzeti parlamentek globális szervezete. Százharminchárom éve a világ első többoldalú politikai szervezeteként alapították, amely ösztönözni hivatott az együttműködést és a párbeszédet valamennyi nemzet között.

Jelenleg az IPU-nak 178 nemzeti parlament és 14 regionális parlamenti testületet a tagja. Az IPU 146. közgyűlésén a parlamenti képviselők várhatóan a „Békés együttélés és a befogadó társadalmak előmozdítása: az intolerancia elleni küzdelem” témát vitatják meg.

(interfax.com.ua/Kárpátalja)