Vasárnapi üzenet: 2022. május 29.

Pünkösd előtti vasárnap

Az első (nikeai) egyetemes zsinat igazhitű atyáinak emléke

„Azon időben Jézus szemét az égre emelve így szólt: »Atyám, eljött az óra: dicsőítsd meg Fiadat, hogy a Fiú is megdicsőítsen téged, ahogy hatalommal ruháztad fel Őt minden test fölött, hogy mindenkinek, akit neki adtál, örök életet adjon. Az örök élet pedig az, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit küldtél, Jézus Krisztust” (János 17, 1–3).

Krisztusban kedves testvérek! Az utolsó vacsora előtt mondja el Jézus ezt a főpapi imát, amelyben a maga, tanítványai és az egyház számára erőt kér szolgálatához. Mi mást is tehetett volna? Imádkozott értük és értünk, akik ma az Ő tanítványai vagyunk. Ma is értünk imádkozik, akiknek ma kell tanúságot tenni az örök életről, Jézus Krisztusról és az Ő dicsőségéről. Mennybemenetel ünnepén köszöntést váltottunk. A feltámadt Jézust immár megdicsőült mivoltában magasztaljuk: „Dicsőség Jézus Krisztusnak!” Áldás előtt pedig a feltámadt Krisztus köszöntése helyett már a megdicsőült Krisztust emlegetjük, akin keresztül a Szentháromság dicsőségébe nyerhetünk bepillantást: „Dicsőség néked, Krisztus Istenünk, a mi reménységünk, dicsőség néked!”, „Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek most, mindenkor és örökkön örökké!”. Milyen szájízzel lehet kiejteni mindezeket manapság? Hogyan dicsőítjük Krisztust, amikor többnyire emberi dicsőséget keresünk?

„Atyám, dicsőítsd meg Fiadat, hogy a Fiú is megdicsőítsen téged” – mondta Jézus magáról, és mondja rólunk is. Ő tudja, hogy az, aki igazán rendes ember, aki az Ő tanítványa, az dicsőséges, annak van mivel dicsekedni. A hívő embernek nem hőzöngeni kell, nem üres, tartalmatlan szólamokkal és mondatokkal kell önmagát dicsérni. Aki Jézus tanítványa, az tudja magáról, hogy milyen értékes életet él. Jézus nem a sztárok megdicsőülésére, nem a pünkösdi királyok egynapos dicsőségére gondolt, súlyt ad egy dolognak – a megdicsőült életnek, az isteni életnek. Az ember hajlamos arra, hogy e világi mértékegységgel mérje valaminek a jelentőségét. Pedig csak az Isten dicsősége adhat igazi mércét e világ dolgainak mérlegeléséhez is. Amikor a kereszténység hálát ad az Istennek nagy dicsőségéért, akkor csak visszatér a dolgok eredeti értékrendjéhez, s elismeri Teremtőjének végtelen hatalmát, szentségét és tekintélyét. Épp János apostol meglátását fejtették ki az I. egyetemes zsinat atyái, akiket ma ünnepelünk, s akik Jézus istenségét védték meg. Akkoriban is voltak olyanok, akik Jézusból csak szupersztárt akartak tenni: olyan embert, aki e világi mértékkel mérve lett naggyá.

Kedves testvérek! Jézus Krisztus most is, ma is úgy néz ránk, úgy akar ránk, a tanítványaira nézni, mint akiken visszafénylik az Ő Tábor hegyi ragyogása. Jézus most is azt akarja, hogy látszódjék rajtunk az Ő feltámadásának öröme és szeretete. Mi már az Isten dicsőséges gyermekei vagyunk, azoknak kell lennünk, akikkel Jézus dicsekedni akar, akiket meg akar mutatni a világnak. Jézus Krisztus ma is azt kiáltja nekünk: „Bízzatok, Én legyőztem a világot!”

Szűcs Ferenc
barkaszói görögkatolikus áldozópap