Félmilliárd hrivnyát utalt ki a kormány gyógyszerekre és egészségügyi felszerelésekre
A kormány további 500 millió hrivnyát különített el gyógyszerek, orvosi eszközök és felszerelések vásárlására – jelentette a korrespondent.net a miniszteri kabinet weboldala nyomán.
„Polgáraink támogatása továbbra is prioritás. A háború első hetei óta elindítottuk és aktívan folytatjuk az ingyenes élelmiszer- és higiéniai csomagok szétosztásának programját a frontvonalbeli városok lakói körében. Már több százezer ilyen csomagot osztottunk ki” – mondta el Denisz Smihal miniszterelnök.
Tájékoztatása szerint a miniszteri kabinet határozatával lehetővé tette ezeknek a programoknak a további finanszírozását. Összességében a kormány 7,5 milliárd hrivnyát utal át a helyi költségvetésekbe.
„Ezek a programok polgáraink milliói számára biztosítják majd a szükséges termékeket, gyógyszereket és higiéniai eszközöket. Ezek olyan fontos dolgok, amelyeket megvalósítunk, és a jövőben is meg fogunk valósítani – hangsúlyozta a miniszterelnök.
Korábban jelentették, hogy a miniszteri kabinet intézkedési tervet fogadott el az élelmezésbiztonság biztosítására hadiállapot idején.
(korrespondent.net/Kárpátalja)