Ukrajna karantén alatt
Egyre szigorúbb intézkedéseket foganatosítanak a hatóságok, hogy megfékezzék az új típusú koronavírus, a COVID-19 okozta világjárvány elterjedését az országban.
A karantén
Ukrajnában március 11-én, azaz múlt szerdán döntöttek a karantén bevezetéséről. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) meghatározása szerint a karantén a fertőzött vagy fertőzésgyanús személyek és tárgyak elkülönítését jelenti. A cél ilyenkor a fertőzés esetleges terjedésének megakadályozása. Az elmúlt napokban meggyőződhettünk róla, hogy mit jelent, és mennyire összetett, nehéz egy egész ország vonatkozásában alkalmazni ezt az eljárást.
Első körben a miniszteri kabinet a március 12. és április 3. közötti időszakra megtiltotta:
– a diákok számára az oktatási intézmények látogatását;
– az olyan tömegrendezvények megtartását, amelyeken 200 főnél többen vesznek részt egyidejűleg (kivéve az állami hatóságok és az önkormányzati szervek működését biztosító rendezvényeket);
– a járvány leküzdéséhez szükséges készítmények exportját (június 1-jéig tilos kivinni az országból speciális védőöltözeteket, kesztyűket, egészségügyi maszkokat, szemüvegeket stb.).
A kormány intézkedéseinek végrehajtása, illetve betartásuk felügyelete döntően a helyhatósági szervek, az önkormányzatok feladata. Az egyes települések és régiók eltérő lelkesedéssel és alapossággal láttak neki a központi utasítások végrehajtásának. Például a legtöbb városban a felsőoktatási intézmények és iskolák mellett az óvodák és bölcsődék működését is leállították. Harkivban ugyanakkor sokáig vonakodtak végrehajtani a kormánynak ezt a rendelkezését, mondván, lehetetlen megszervezni a dolgozók gyermekeinek felügyeletét. Más nagyvárosokban még pénteken is egész osztályok járták az utcákat, néha tanáraik vezetésével, ami arra vall, hogy néhol meglehetősen tágan értelmezték a felülről érkező utasításokat, bár formálisan nem sértették meg azokat. Érdekes színfoltja volt a központi rendelkezések végrehajtásának, hogy számos önkormányzat úgy vélte, a karantén csak a gyerekekre vonatkozik, a tanáraikra nem, így azoknak helyenként még hétfőn is meg kellett jelenniük a munkahelyükön.
Bezártak (jobbára) a színházak, cirkuszok, mozik, operák és múzeumok. Koncerteket, kiállításokat, sporteseményeket és konferenciákat töröltek, illetve halasztottak el. Az országos élvonalbeli labdarúgó-bajnokság hétvégi fordulóját lebonyolították ugyan, de üres lelátók előtt.
Az ország bezár
Pénteken további szigorításokat rendeltek el a hatóságok. Ezek értelmében március 16-án éjféltől közel 100 határátkelőt zártak le ideiglenesen, további mintegy félszáz átkelőhelyen a gyalogos forgalmat állították le bizonytalan időre. A nagyobb áteresztőképességű határállomások tartanak továbbra is nyitva, ezeken keresztül bonyolódik a nemzetközi teherforgalom. Az Állami Határőrszolgálat emlékeztet, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) javasolja az ukrán polgároknak, hogy tartózkodjanak a külföldi utaktól.
Emellett vasárnap éjféltől tilos a belépés Ukrajnába a külföldi állampolgároknak és a hontalanoknak. Kivételt képeznek e rendelkezés alól azok a külföldiek, akik állandó vagy ideiglenes ukrajnai tartózkodásra jogosultak; az ukrán állampolgárok házastársai vagy gyermekei; a külföldi diplomáciai és konzuli képviseletek Ukrajnában akkreditált munkatársai és családtagjaik, a hivatalos nemzetközi missziók, szervezetek képviseleteinek munkatársai és családtagjaik; a tehergépjárművek vezetői és kiszolgáló személyzete. A külföldi és a hontalan személyek egyéb kategóriáinak beutazása Ukrajnába a Külügyminisztériummal való egyeztetés alapján történik.
A tájékoztatás szerint az ukrán állampolgárok bármikor visszatérhetnek Ukrajnába. Azoknak, akik március 17-ig nem érkeztek, vagy nem tudtak önállóan hazatérni külföldről, javasolják, hogy vegyék fel a kapcsolatot az ukrán külképviseletekkel az azok weboldalain megadott elérhetőségeken. Ugyanis március 17-én éjféltől ideiglenesen felfüggesztették a nemzetközi személyszállítást minden ukrajnai határátkelőhelyen.
A városok bezárkóznak
A hétvégén egymás után érkeztek a hírek arról, hogy egyes településeken a központilag elrendeltnél jelentősebb korlátozásokat vezetnek be. Például Lembergből (Lviv) és Odesszából is jelentették, hogy a városi hatóságok az élelmiszerboltok és patikák kivételével elrendelték minden üzlet, szórakozóhely, közétkeztetési intézmény és egyéb kereskedelmi egység bezárását. Más kérdés, hogy a média helyszíni tudósításaiból ítélve ezeket az intézkedéseket nem mindig sikerült maradéktalanul betartatni.
Hétfőn a kormány újabb, az eddigieknél is szigorúbb intézkedésekről döntött.
Így március 17-től
– Tilos minden kulturális, szórakoztató, sport-, társadalmi, vallási, reklámcélú és egyéb tömegrendezvény több mint 10 fő részvételével. Csak az állami és a helyi hatóságok munkájának biztosításához szükséges intézkedések megengedettek.
– Tilos a vendéglátóhelyek (éttermek, kávézók), a bevásárló- és szórakoztatóközpontok, fitneszközpontok, kulturális intézmények működése.
– Az Egészségügyi Minisztériumnak ideiglenesen fel kell függesztenie a tervezett kórházi kezeléseket és műtéteket, kivéve a halaszthatatlan és sürgősségi eseteket. Ezenkívül a tárcának maximálisan fel kell készítenie és át kell alakítania az egészségügyi intézményeket a súlyos állapotú, fertőző betegek fogadására és kezelésére.
A rendelkezések végrehajtásával és betartatásával a Belügyminisztériumot és a nemzeti rendőrséget bízták meg.
Ugyanakkor továbbra is megengedett
– Közétkeztetési szolgáltatásokat nyújtani házhozszállítással – amennyiben a személyzetet egyéni védőeszközökkel látják el.
– Kereskedni élelmiszerrel, üzemanyaggal, higiéniai termékekkel, gyógyszerekkel és gyógyászati termékekkel.
– Ugyancsak megengedett banki és biztosítási tevékenységet folytatni.
Ezenkívül a kormány azt tanácsolja a hatóságoknak, szervezeteknek és vállalkozásoknak, hogy szervezzék meg dolgozóik többműszakos foglalkoztatását, és ha ez technikailag lehetséges, az online foglalkoztatásukat.
Ugyancsak hétfőn született döntés arról, hogy március 17-től leáll a metróközlekedés az ország nagyvárosaiban, március 18-án kijevi idő szerint 12.00 órától pedig leállítják a helyközi és megyék közötti vasúti, légi- és autóbusz-közlekedést. Ami a városi tömegközlekedési eszközöket illeti, az iránytaxikban, trolibuszokban, autóbuszokban, villamoskocsikban legfeljebb tízen tartózkodhatnak egyidejűleg. A személygépkocsik forgalmát lapzártánkig nem korlátozták.
(ntk)
Járványellenes intézkedésekről szavazott a parlament
Ukrajna Legfelső Tanácsa keddi ülésén elfogadta Az egyes ukrajnai jogszabályok módosításáról a koronavírus betegség (COVID-19) előfordulásának és terjedésének megelőzése érdekében című törvényt.
A jogszabály egyebek mellett közigazgatási felelősségre vonást állapít meg a megfigyelés helyének önkényes elhagyásáért. A polgárok ilyenkor az adózatlan minimális jövedelem 1000–2000-szeresének megfelelő bírsággal sújthatók, tisztviselők esetében a bírság mértéke az adózatlan minimális jövedelem 2000–10 000-szerese lehet.
A törvény sürgős intézkedések csomagjának azonnali végrehajtását írja elő a kormányzat számára a koronavírus megelőzése és gyógyítása céljából, többek között az ehhez szükséges termékeknek, munkálatoknak és szolgáltatásoknak a közbeszerzési törvényben előírt eljárások alkalmazása nélküli beszerzésével; engedélyezve ezen áruk, munkálatok és szolgáltatások esetében a 100%-os előre fizetést; mentesítve a koronavírus előfordulásának és terjedésének megakadályozására, gyógyítására szolgáló gyógyszereket, orvostechnikai termékeket és/ vagy orvostechnikai eszközöket a behozatali vám és az áfa megfizetése alól.
A jogszabály módosítja a Büntetőtörvénykönyv 325. cikkelyét, amely három évig terjedő szabadságkorlátozást vagy szabadságvesztést ír elő a járványok és más fertőző betegségek megelőzésére és leküzdésére, valamint a nem fertőző tömeges betegségek (mérgezés) megelőzésére és az ellenük való küzdelemre vonatkozó szabályok és normák megsértéséért, amennyiben ezek a cselekedetek a betegségek terjedéséhez vezettek, vagy tudottan ehhez vezethettek volna. Ugyanezért a tényállásért az adózatlan minimális jövedelem 1000–3000-szeresének megfelelő összegű bírság szabható ki. Ha a szóban forgó cselekedetek emberek halálához vagy egyéb súlyos következményekhez vezettek, öttől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetők.
A parlament megbízta a kormányt, hogy a törvény hatálybalépésétől számított egy héten belül állapítson meg a fizetésük 200%-áig terjedő bérpótlékot az egészségügyi és egyéb dolgozóknak, akik a koronavírusos megbetegedéssel és a járvány felszámolásával kapcsolatos tevékenységekben vesznek részt, illetve állapítsanak meg pótlékot azok számára, akik a lakosság ellátásával kapcsolatos munkálatokban érintettek ebben az időszakban.
A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos karantén vagy korlátozó intézkedések ideje alatt, valamint a visszavonásuktól számított 30 napig tilos büntetéseket kiszabni és behajtani a lakhatási, illetve kommunális szolgáltatások késedelmes vagy nem teljes mértékű megfizetése miatt; tilos beszüntetni vagy felfüggeszteni e szolgáltatások nyújtását; tilos kilakoltatni állampolgárokat a lakhatási és a kommunális szolgáltatások késedelmes fizetése miatt az állami, közösségi lakóépületekből és a szociális rendeltetésű lakásokból.
(zzz)