Hrojszman 19 milliárd hrivnyát ígér az utakra

2016. április 25., 16:52

A miniszteri kabinet idén a tervek szerint 18-19 milliárd hrivnyát irányoz elő az állami és helyi jelentőségű autóutak javítására és építésére – jelentette az UNIAN hírügynökség Volodimir Hrojszman miniszterelnöknek a Facebook közösségi oldalon megjelent video-üzenetére hivatkozva.

„Ma közelebb kerültünk ahhoz, hogy megoldjuk az ukrajnai utak nagyszabású karbantartásának és építésének kérdését. Közel 18-19 milliárd hrivnyát összpontosítunk, hogy országszerte maximálisan munkához láthassanak” – mondta el a kormányfő. Megjegyezte, „az összes eljárás, amelyet most végzünk, még néhány hónapot vesz igénybe, mivel idővesztés történt”.

Az UNIAN emlékeztet, hogy korábban Arszenyij Jacenyuk volt miniszterelnök bejelentette, idén a kormány 1700 km-nyi út kijavítását és megépítését tervezi, ami az ország valamennyi autóútjának közel 10 százalékát teszi ki. Az Infrastrukturális Minisztérium ezekre a célokra 20 milliárd hrivnyát szándékozott elkülöníteni.

Az Ukravtodor adatai szerint az ország autóútjainak finanszírozására évente legalább 60 milliárd hrivnyára volna szükség. Ukrajna 2016-os költségvetése útfejlesztésre és fenntartásra a tavalyi összeg kétszeresét, 6,57 milliárd hrivnyát irányoz elő.

(unian.ua/Kárpátalja)