A nemek győztek az EU–Ukrajna társulási szerződés ratifikálásáról kiírt holland népszavazáson

2016. április 7., 20:35

Jelentős fölénnyel győztek az Európai Unió és Ukrajna közötti társulási szerződés ellenzői az egyezmény ratifikálásáról kiírt hollandiai népszavazáson a csütörtökön közzétett, véglegesnek tekinthető eredmények szerint.

Az ANP holland hírügynökség 99 százalékos feldolgozottság után azt jelentette, hogy a szavazók 61,1 százaléka elutasította, míg 38,9 százalékuk támogatta a megállapodást.

A szavazásra jogosultak 32,2 százaléka járult az urnák elé, így érvényesnek számít a társulási szerződésről szóló referendum. Hollandiában a népszavazás csak akkor érvényes, ha a választók több mint 30 százaléka vesz részt rajta.

A hivatalos végeredményt jövő kedden hozza nyilvánosságra a választási bizottság.

A népszavazás nyomán a megállapodás ratifikálását újra kell tárgyalnia a törvényhozásnak, jóllehet az eredménynek a döntéshozókra nézve kötelező hatálya nincs.

Mark Rutte holland miniszterelnök szerda este kijelentette, kormánya nem hagyja figyelmen kívül, ha érvényes referendumon győznek a „nem” szavazatok. Elmondta, hogy ebben az esetben felülvizsgálnák az egyezmény ratifikálásáról szóló döntést.

Geert Wilders, a Szabadságpárt populista vezetője ugyanakkor üdvözölte eredményt. „Úgy tűnik, hogy a hollandok nemet mondtak az európai elitre és az Ukrajnával kötött szerződésre, ez az EU végének kezdete” – mondta.

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke hangsúlyozta, hogy a referendum eredménye ellenére a társulási egyezmény ideiglenes jelleggel továbbra is hatályos, azt az Unió másik huszonhét tagállama már ratifikálta. „Tudomásul vettem a holland népszavazás eredményét (...) Az ügyben továbbra is kapcsolatban leszek Rutte kormányfővel, mivel tudnom kell, hogy milyen következtetésekre fog jutni ő és a kormánya a referendum nyomán, és mik a szándékaik” – közölte Tusk.

Három holland euroszkeptikus szervezetnek sikerült elérnie – több mint 400 ezer támogató aláírás megszerzésével –, hogy referendumot írjanak ki a kérdésről. Még ha a népszavazás nem kötelező érvényű is, szakértők szerint valószínűleg mérvadónak tekintik majd egy olyan országban, ahol az euroszkeptikusok állnak a népszerűségi listák élén. Hollandiában 2017-ben lesznek parlamenti választások.

Elemzők szerint a referendum semmiképpen nem vonhatja maga után a társulási szerződés felbontását, a legrosszabb esetben a holland kormány végrehajtási mentességet (opt out) kérne a megállapodás alól. A társulási megállapodás ellenzőinek győzelme azonban komoly politikai kihívást jelent az Európai Unió soros elnöki tisztét betöltő Hollandia számára.

Bár az EU és Ukrajna között 2014-ben létrejött társulási szerződés részének számító szabadkereskedelmi megállapodás január 1-jén ideiglenesen életbe lépett, az egyezményt ratifikálnia kell az Európai Unió mind a huszonnyolc tagállamának. A társulási megállapodásnak a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok mellett a politikai párbeszéd erősítése is a célja.

Viktor Janukovics volt ukrán elnök 2013-ban nem volt hajlandó aláírni a megállapodást, és ez váltotta ki a forradalmat a kijevi Majdan téren, valamint Janukovics bukását is.

(MTI/Kárpátalja)