A Hármashalom Alapítvány közleménye

2015. december 20., 16:33

340 kárpátaljai pedagógus kapott fejenként 20 ezer forintos ösztöndíjat a Hármashalom Alapítvány jóvoltából. A támogatások ünnepélyes átadására a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Főiskola dísztermében került sor.

A pályázaton azok a kárpátaljai magyar tannyelvű óvodákban és általános iskolákban magyar nyelven tanító pedagógusok vehettek részt, akik a 2014/2015-ös iskolai tanévre érvényes munkaszerződéssel rendelkeztek. A pályázatok elbírálásánál előnyben részesültek a pályakezdő fiatalok, valamint azok a pedagógusok, akik a magyarság által 25%-nál kisebb népességarányban lakott, legfeljebb 30 000 lakosú, az anyaországtól távolabb eső településeken látják el hivatásukat.

Simon Attila István, az alapítvány tiszteletbeli elnöke elmondta, hogy immár a tizenegyedik tanévben van lehetőségük a Zrínyi Ilona-ösztöndíjprogram keretein belül segítséget nyújtani a kárpátaljai pedagógusoknak, ezzel is hozzájárulva a kárpátaljai magyar nyelvű oktatás megerősítéséhez. Hangsúlyozta, hogy a 6,8 millió forintos támogatás legnagyobb hányadát a Bethlen Gábor Alap finanszírozta.

A Hármashalom Alapítvány 2005 augusztusában hirdette meg először a Fogadjon örökbe egy magyartanárt! - Zrínyi Ilona-ösztöndíjprogramot, melynek célja, hogy a Kárpátalja szórványtelepülésein missziónak tekinthető magyar nyelvű oktatást végző pedagógusokat erkölcsi és anyagi támogatásban részesítsék.

(os.mti.hu/VV)