Jacenyuk: egy hónap múlva életbe léphet a Krímmel való kereskedés tilalma

2015. december 16., 21:33

A miniszteri kabinet szerdai ülésén dönt a kereskedés betiltásáról az elcsatolt Krímmel és a megszállt területekkel, a határozat 30 nap múlva léphet életbe – jelentette az Ukrajinszka Pravda Arszenyij Jacenyuk miniszterelnökre hivatkozva.

A kormányfő a kabinet ülésén jelezte, hogy a döntés értelmében tilos lesz az áruk és szolgáltatások bármiféle forgalma a Krím és a megszállt területek, valamint Ukrajna más területei között a polgárok személyes tárgyai, a társadalmilag jelentős élelmiszercikkek és a humanitárius segélyek kivételével.

„Ami a villamosenergia-ellátást illeti, arra kizárólag a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács döntése alapján kerülhet sor” – tette hozzá.

Az Ukrajinszka Pravda emlékeztet, hogy a Krímmel való kereskedés hivatalos betiltását a krími tatárok vezetői, illetve az Oroszország által megszállt autonóm köztársaság „civil blokádjában” részt vevő egyéb szervezetek is követelték a kormánytól, ettől téve függővé akciójuk befejezését.

Az aktivisták a Krímre irányuló villamosenergia-szállítás ellen is tiltakoznak. Az áramszolgáltatás november 22. és december 8. között szünetelt is a távvezetékek tartóoszlopainak felrobbantása miatt, illetve azért, mert az aktivisták sokáig nem engedték a szerelőket a megsérült vezetékek közelébe. A félsziget áramellátása máig csupán részleges, miután a három távvezetékből csupán az egyiket helyezték ismét működésbe.

(pravda.com.ua/Kárpátalja)