Vasárnapi üzenet: 2015. szeptember 27.

„Ha kezed megbotránkoztat, vágd le. Jobb csonkán bemenned az életre, mint két kézzel a kárhozatra jutnod.”          (Mk 9, 38–48)

Súlyosan vétkeznek az isteni kinyilatkoztatás ellen, akik Istenre, vagyis Jézusra igent mondanak, mégis nagyon válogatnak a ránk hagyományozott hittartalomban. Például azzal, hogy leszavazzák a kárhozat lehetőségét. Hogy az isteni irgalmasságot félreértve lehetetlennek gondolják és állítják, hogy Isten bárkit is eltaszítson színe elől. Pedig Jézus világosan tanítja, hogy az emberi életnek igen nagy a tétje, s a menyegzős lakomáról bizony örökre le lehet maradni, ki lehet szorulni. A mai evangéliumi részletet ebben az összefüggésben kell olvasni és értelmezni. Nem öncsonkításra szólít fel, hanem annál is többre, a bűnnel való gyökeres szakításra. Ez nehezebb. A mai ember igyekszik is minden létező módon kikerülni: ahelyett hogy szakítana az irigységgel, féltékenységgel, haraggal, inkább a számára kellemetlen embertársaival szakítja meg a kapcsolatot. A keresztény ember ezzel szemben arra törekszik, hogy kiszabadítsa magát mindazokból a kötelékekből, amelyek visszatartják a Krisztus-követésben. Isten kegyelmébe kapaszkodik, mert hisz a boldog örök életben, és azt is tudja, hogy a kárhozat valóságos lehetőség, melyet a szabad akarat birtokában az ember választ magának, visszautasítva a szeretet és igazság forrását. Igen, a pokol rémisztő valóság, de miatta nem Istentől kell megrettenni, hanem inkább önmagunktól, és Jézushoz közeledni, aki épp azért jött, hogy kimentsen bennünket önmagunk poklától.

A szentek is így cselekedtek, akiket nem megbénított a kárhozat lehetősége, hanem Istenért való életre, nagy tettekre, áldozatra sarkallt. Nekik nem volt mindegy a házasságban a hűség vagy a hűtlenség, a szeretet vagy az önzés, az igazság vagy a tetszetős hazugság. Teljes életet éltek, a teljes krisztusi tanítás alapján.

Losák István
nagybégányi római katolikus plébános