Honvédelmi Nyári Egyetem Sárospatakon

2014. július 9., 17:15

Július 1. és 6. között immár 15-ik alkalommal került megrendezésre Sárospatakon, az Eszterházy Károly Főiskola Comenius Karán a Honvédelmi Nyári Egyetem a Kar, valamint a Honvédség és Társadalom Baráti Kör szervezésében. A rendezvényen több mint száz magyarországi, erdélyi, vajdasági, felvidéki és kárpátaljai középiskolás, főiskolás, egyetemista és kísérő vett részt. Az eseményen a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola hallgatói is részt vettek. Ezúttal a főiskolát 15 diák és Dobos Sándor kísérőtanár képviselte.

A nyári egyetemet Szelekovszky Ernő, a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Országos Szövetségének elnöke, dr. Kelemen Judit, az Eszterházy Károly Főiskola Comenius Karának dékánja, dr. Nagy György dékánhelyettes nyitotta meg.

Szelekovszky Ernő megnyitóbeszédében elmondta, hogy a nyári egyetem célja, hogy megismertesse, bővítse, és elmélyítse a honvédelmi ismereteket, és bemutassa a résztvevőknek a magyar múltat 1945-től a rendszerváltozásig . A múlt bemutatása nem történészek közreműködésével történt, hanem azon a személyek által, akik megélték a Rákosi-rendszert, akik a recski táborban raboskodtak, akik részt vettek az 1956-os forradalomban és szabadságharcban és akiket politikai nézeteikért börtönbe zártak.

Az előadások témái kitértek a 100 évvel ezelőtti eseményekre, az I. világháború kitörésének okaira, magára a háborúra, a magyarság háborúban való részvételére, valamint ennek következményeire is, de több, a 21. században aktuális téma (mint például az ENSZ, EBESZ, NATO munkája, a honvédjelképek, szimbólumok) bemutatására is sor került. Az előadásokban helyett kapott a holokausztról való megemlékezés. A magyarországi zsidóság múltjáról, a magyar történelemben betöltött szerves szerepéről, az elhurcolásokat megelőző évekről, a zsidótörvényekről Totka Joel főrabbi tartott előadást. A magyar katonai missziókról, az ENSZ, a NATO és az EBESZ munkájáról, a hadieseményekben való magyar katonai részvételről dr. Isaszegi János, nyugalmazott vezérőrnagy tartott előadást. Az 1956-os eseményekről és az azokat követő évekről olyan jeles személyiségektől hallhattak előadásokat, akik a magát az „elő történelmet” képviselik: Szigi Istvántól, a Magyar Politikai Foglyok Szövetségének elnökhelyettesétől, Szendiné Kósa Katalintól, az 56’-os Szervezet elnökhelyettesétől és Wittner Máriától , aki az 56’-os Világszövetség elnöke. Előadásaikban saját életútjukat, meghurcoltatásaikat tárták a hallgató közönség elé.

A délutáni szabadidős programok keretében a résztvevők, tanárok és diákok megismerkedhettek Sárospatak gazdag történelmi múltjával, épített és szellemi örökségével. A nyári egyetem résztvevői  megtekinthették a Református Kollégium tudományos gyűjteményeit, az Iskolapark szobrait, a Sárospataki Rákóczi–várat, a benne található múzeumot és a Végardói fürdőt  is.

Utolsó este barátság-esten vettek részt a nyári egyetem hallgatói, ahol gulyással és gitárzenével gondoskodtak a jó hangulatról.

A nyári egyetemről a magyarországi és az elcsatolt részek diákjai szellemileg feltöltődve tértek haza.

Bodnár Alexandra