Egyre nagyobb bajban a vajdasági RTV

2013. szeptember 5., 09:03 , 660. szám

Kilátástalan anyagi helyzetbe került az Újvidéki Rádió és Televízió, azaz Vajdaság tartomány nemzeti közösségeinek híres és patinás közszolgálati adója, amelynek mi egésznapos magyar adását ismerjük.

A dolgozók fizetése már hónapokat késik, műsorkészítésre sincs pénz. Felmerült, hogy szeptembertől leállnak a gyártással, esetleg csak a hírműsorok maradnak meg, később a vezérigazgató mégis azt közölte, hogy folytatják a munkát. Vajdasági és már külföldi szakmai szervezetek is tiltakoznak a 10 nyelven sugárzó médiaház sorsa miatt, mert úgy vélik, a szerb kormány szándékosan építi le a tartományi tájékoztatási eszközt. Mások meg tudni vélik, hogy az előző kormányzat idején pazarlóan működött a menedzsment, most pedig a Belgrád–Újvidék szembenállás vált itt is láthatóvá, hiszen a tartományban továbbra is a korábbi kormányerő, a köztársasági szinten ellenzékbe került párt a domináns.

Az Újvidéki Rádió és Televízió helyzete miatt tiltakozik a Magyar Nemzeti Tanács is, bár Simon Erzsébet, a testület szakpolitikusa úgy véli, a tartományi közmédia leépítése már korábban megkezdődött. Mint elmondta, korábban többször történt már kiállás és demonstráció önállóan és az érdekelt nemzeti tanácsokkal közösen is a médium mellett, ám eleddig nem tett eleget senki a kéréseknek.

(Kossuth Rádió, Határok nélkül/hirado.hu/Kárpátalja)